hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erdogan ismét behúzta: a török választás tanulságai
Erdogan ismét behúzta: a török választás tanulságai

Fejkendőt viselő nők a modern Musztafa Kemal Atatürk ankarai mauzóleumában. Törökország régóta a Kelet és a Nyugat, vallásosság és szekularizmus között egyensúlyoz.(Fotó: AP / Burhan Ozbilici)

2023. 05. 31.
Törökország szekularizmussal való kísérletének kezdete az Osz­mán Birodalom utolsó éveire nyúlik vissza. Ma, amikor a vallás és a közszféra közötti kapcsolat megint vá­laszút elé került, bizonyos szempontból vereséget szenvedett.

A közelmúltban lezajlott török választás egyes elemzők szerint alapvetően Ata­türk és Erdoğan között dőlt el. A modernizációra vágyó, a jelenlegi kormányban csalódott, nyugat felé hajló ​​nemzedék ugyanis a demokratikus értékeket a mai napig Musztafa Kemal Atatürk nevéhez köti. A Török Köztársaság alapító atyja, első elnöke (1923–938) hajtotta végre azokat a radikális reformokat, melyek az ország példa nélküli szekularizációjához vezettek. Erdoğan a hagyományos iszlám és keletpárti irányt jelenti Törökország jövője szempontjából. 

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A szoros verseny azt mutatta, hogy bár sok török ​​e két név valamelyikéhez köti politikai hovatartozását, a legtöbbek elvárásainak a jelenlegi jelöltek közül egyik sem felelt meg igazán. Erdoğan elsősorban a korrupció és gazdasági hanyatlás miatt – a European Conservative szerint a fiatalok körében az a vicc járta, hogy ha előttük lenne Erdoğan és egy üveg víz, akkor az üveg vízre szavaznának. Ellenfele, Kılıçdaroğlu pedig ezek szerint nemhogy Atatürk, de még egy üveg víz karizmájával sem rendelkezik. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!