Tesszük ezt úgy, hogy többek között a rezsidíjakat befizethetjük, a parkolójegyet, autópálya matricát, buszjegyet, mozijegyet mind meg tudjuk vásárolni egyetlen alkalmazáson belül, ha szeretnénk. A modern technológia lehetővé tenné, hogy a felsorolt és fel nem sorolt ügyek elintézése jelentősen gyorsabb és könnyebb legyen. Noha jelenleg is vannak online ügyintézési rendszerek Magyarországon, azok többnyire egymástól függetlenül és nem feltétlenül felhasználóbarát módon működnek.
A kormány felismerte ennek a helyzetnek a fenntarthatatlanságát. Tavaly szeptember elsején megjelent egy kormányrendelet, amely négy minisztérium alól tizenkét állami szervezetet emelt ki, ötezer alkalmazottal, és helyezett az újonnan megalapult Digitális Magyarország Ügynökség alá, amely tulajdonosi joggyakorlóként veszi át az érintett cégeket. Az új ügynökség vezetésére Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját jelölték ki, aki miniszteri biztosként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) felügyeletét is ellátja.
Decemberben a kormány elfogadta a Miniszterelnöki Kabinetiroda által összeállított Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely az állam és az állampolgárok közötti kapcsolattartás és ügyintézés teljes modernizálását tűzi ki célul. A DMÜ feladata, hogy ettől az évtől kezdve kialakítsa és felügyelje ennek az átalakulásnak a módszereit. A cél világos: 2026-ig megvalósuljon a digitális állampolgárság, és minden állami ügyintézés végrehajtható legyen egy okostelefon képernyőjén keresztül.