hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gigabüntetést kapott az óriáscég, aki elmondta, hogyan kell rátukmálni az emberekre a függőséget okozó gyógyszereket
Profitfüggőség
Gigabüntetést kapott az óriáscég, aki elmondta, hogyan kell rátukmálni az emberekre a függőséget okozó gyógyszereket

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 02. 10.
Százmilliókat kell fizetnie egy tanácsadó-óriásnak azért, mert üzleti tanácsai közvetlenül hozzájárultak, hogy Amerikában járványszintre fejlődjön az opioid-túladagolás, amelyben a válság berobbanása óta csaknem félmillióan haltak meg.

Precedenst teremthet a nagy tanácsadó cégek felelősségre vonhatóságában a McKinsey ügye. 

A cégnek csaknem 600 millió dollár „fájdalomdíj” kifizetésével sikerült csak megakadályozni, hogy az amerikai szövetségi államok által indított perek nyomán a hatóságok még mélyebbre ássanak azokban a szerződésekben, amelyeknek köszönhetően gyógyszer­ipari cégek rekordmennyiségeket tudtak eladni erős függést okozó opioidtartalmú gyógyszerekből. Ezek a szerek az elmúlt két évtizedben bizonyíthatóan legalább 450 ezer ember halálát okozták. 

2017-ben Trump elnök az Amerikában tomboló opioidfüggőségi válságot „nemzeti vészhelyzetnek” nyilvánította, ugyanis jelenleg is legalább 130 ember hal meg naponta valamilyen opiátjellegű szer túladagolása miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!