Karácsony Gergely főpolgármester hétfő délutáni bejelentése szerint a 30. Budapest Pride Felvonulást a fővárosi önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen rendezi meg június 28-án. Karácsony a Budapesti Büszkeség nevű felvonulással a szovjet csapatok kivonását ünneplő júniusi megemlékezéseket élesztené fel.
A bejelentés alapján a program a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény lesz, a részleteket pedig a következő napokban közlik a szervezők. A főpolgármester szerint a Budapesti Büszkeség üzenete többek között az emberi méltóság elidegeníthetetlen joga melletti kiállás. Az persze jó kérdés, hogy az emberi méltóság mellett miért félmeztelenül kell tüntetni, ahogy az az idei bécsi Pride-on is történt.
A szabadságünnepként bemutatott felvonulásra európai fővárosok főpolgármesterei, EU-s tagállamok kormányainak tagjai és EP-képviselők is érkeznek. A Budapest Pride oldalán közzétett Facebook-eseményre már közel tízezren jelezték részvételi szándékukat és további 11,2 ezer érdeklődő van, a számok pedig napról napra emelkednek.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »