„A Hit Gyülekezete által fenntartott iskolákban országszerte több mint 6 ezer diák tanul. Az iskolák a hagyományos értékrend és a tudás átadásával, mi pedig a keresztény adakozói kultúrával járulunk hozzá ahhoz, hogy minden gyerekből a lehető legtöbbet lehessen kihozni” – fogalmaz Kovács Sándor, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának vezetője, akit elkísérünk szabolcsi körútjára.
Ahogy haladunk előre az M3-ason, Szabolcshoz közeledve immár megszokott módon ellepik az autópályát az ukrán és román rendszámú járművek, a benzinkutak shopjában szinte kizárólag ukránok nyüzsögnek, gyermekekkel körülvéve. Szeptember másodikán, tanévkezdés napján a Hit Gyülekezete által fenntartott iskolák közül két szabolcsi intézmény tanévnyitójára tartunk Nyíregyházára és Magyra.
A Gyülekezet 2002-ben alapította meg a nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnáziumot, Általános Iskolát, Óvodát és Alapfokú Művészeti Iskolát – ez volt a közösség második saját iskolája a budapesti után –, a Magyon lévő általános iskolát és óvodát pedig 2012-ben vette át saját fenntartásába. Ez az intézmény pedig az első önkormányzattól átvett iskola és óvoda. Magy zsákfalu, egyike az ország felzárkózó, legszegényebb kistelepüléseinek, amelynek általános iskoláját a fenntartóváltás révén sikerült megmenteni, méghozzá olyannyira, hogy ma már a környező településekről is nagy számban íratják be ide gyermekeiket a szülők. A Palásti László Iskolában – miként a Hit Gyülekezete fenntartásába vett más oktatási intézményekben is – nem felekezethez kötött oktatás zajlik, a tanulók társadalmi összetétele pedig igen sokszínű – nem véletlen, hogy az intézmény a jó hírnevét főként az ott folyó, magas színvonalú pedagógiai munkának, a sikeres integrált oktatásnak köszönheti.