Mint ismert, míg Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azt sürgeti, hogy az európai államok szálljanak be Ukrajna oldalán a háborúba, addig a hónap elején kiderült az is, hogy az Alaptörvénybe beírják az abortuszhoz való jogot. A demonstráción a Hetek főszerkesztő-helyettese, Kulifai Máté is felszólalt, az ő beszédét közöljük a következőkben, változtatás nélkül.
„Tisztelt Demonstrálók!
Abortuszellenesnek lenni nem népszerű – sem Európában, sem itthon. Sajnos a magyaroknak is mintegy háromnegyede ért egyet azzal az állítással, hogy »a nem kívánt terhességét egy nő szabadon megszakíthassa«.