Mivel egyedi történetek – szárnyaló családi gazdálkodás vs. a multik miatt eladhatatlan hazai termés – mindkét álláspont alátámasztására felhozhatók, a mezőgazdaság helyzetének megismeréséhez érdemes a nagy számokat alapul vennünk.
„Sajnálatos tényként kell elkönyvelnünk, hogy a magyar mezőgazdaság súlyos hanyatláson ment keresztül a rendszerváltás után. Míg a világ mezőgazdasági termelése 1990 és 2010 között 60 százalékkal bővült, a magyarországi termelés 35 százalékkal visszaesett. 2010 után ezt a kedvezőtlen folyamatot sikerült megállítani és visszafordítani” – olvassuk a „Magyarország élelmiszergazdasági koncepciója 2017-2050” című tekintélyes tanulmányban, melyet a Földművelésügyi Minisztérium készített, tehát ez a hivatalos kormányzati álláspont. Varga Péter, az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért Agrárinformatika Munkacsoport vezetője az utolsó megállapítást kivéve – de ezzel majd később foglalkozunk – egyetért a megállapítással. Sőt, teszi hozzá, azon túl, hogy az ágazat 1990-hez képest lényegesen alulteljesít, az uniós támogatásokat nem számítva, évente 100 milliárd forint veszteséget termel. A probléma egyik oka mennyiségi – kevés a tömegtermelésre alkalmas üzem –, a másik ennél is komolyabb: nem a nemzetközi piacok igényeihez igazodunk.
A nyereséges mezőgazdaság egyik legfontosabb ismérve, hogy teljes folyamatokat ölel fel: a lánc a vetőmag elvetésétől kezdve a növények, állatok felnevelésén majd feldolgozásán keresztül egészen a késztermék előállításáig és értékesítéséig tart. Mindez valamikor – a hatvanastól a nyolcvanas évek végéig – hazánkban is így működött, ám a rendszerváltás után különféle megfontolásokból egyszerűen szétverték a mezőgazdasági rendszert, a jól bejáratott piacokról pedig – elsősorban a Szovjetunióból – kivonultunk. 1990-ben kétezerötszáz termelőszövetkezetben (tsz) zajlott földművelés, állattenyésztés, élelmiszerfeldolgozás. A rendszer szétveréséért a hozzáértők szinte egyöntetűen az egykori kisgazdapártot és az Antall-kormányt teszik felelőssé, amely a tsz-rendszer előtti tulajdonosoknak kívánta visszajuttatni a közösbe vitt földet. Tény, hogy 1990 után a termőföldek 60 százaléka olyan tulajdonosokhoz került, akik nem értettek a földműveléshez és nem is akartak mezőgazdasággal foglalkozni. Az állami tulajdonú földek privatizációja révén a területek 90 százaléka milliárdosok, úgynevezett zöldbárók kezébe került, miközben a hazai feldolgozóipar – cukorgyártás, konzervipar, húsipar – gyakorlatilag megszűnt. Ezzel rombolták le a nagyipari termelés alapját az élelmiszeriparban. Az ágazatban dolgozók száma is csökkent, ráadásul a mezőgazdasági átlagbér a nemzetgazdasági átlagbér kétharmadát sem éri el.
2018. 07.13. (XXII/28)
