A váratlan hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem után országos méretekben nem erősödött az ellenzék, és nem gyengült a kormányoldal, legalábbis az elmúlt napokban megjelent kutatások, a Závecz Research, az Idea és a Publicus Intézet méréseinek átlaga alapján. Az eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz–KDNP szavazói a folyamatosan adagolt – és jellemzően Simicska Lajos médiája által robbantott – különféle botrányok ellenére sem bizonytalanodtak el, a kormányváltást akaró szavazók egy része pedig a „Lázár János városában” aratott siker ellenére sem tudja, melyik ellenzéki pártot támogassa. Ez utóbbi jelenség talán mégsem meglepő, elég, ha számba vesszük, miként politizálnak és taktikáznak sokszor egymás ellen is a kormányváltásra készülő formációk.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a március 15-ei ünnepi beszédében jelentette be, hogy tárgyalásra hívja a parlamenti küszöb átlépésére esélyes ellenzéki pártokat, az MSZP–Párbeszédet, az LMP-t és – ez volt igazán hírértékű – a Jobbikot is, hogy az Orbán-rendszer lebontásáról beszéljenek az április 8-a után megalakuló új országgyűlésben. A Hetek információi szerint Gyurcsány szokása szerint nem sokakkal egyeztetett a bejelentés előtt, az MSZP, illetve a Párbeszéd kommunikációs vezetői például nem tudtak előre a DK-elnök terveiről. A Jobbik gyorsan reagált: az atv.hu megkeresésére közölték, nem vesznek részt a tárgyaláson. Ettől függetlenül a megbeszélés nélkülük is lezajlott, ám nem volt benne sok köszönet. Amellett, hogy a résztvevők elismerték, gyakorlatilag nem jutottak előre, az LMP-s Vágó Gábor részegséggel vádolta meg a DK-s házigazdákat, akik válaszul bejelentették, feljelentést tesznek Vágó ellen. Vágó másnap az ATV-ben kényszerült nyilvános bocsánatkérésre, mire Gyurcsányék elálltak a potenciális szövetséges feljelentésétől.
Az LMP társelnökei, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és Hadházy Ákos hétfő este egy benzinkút büféjében tanácskoztak a Jobbik elnökével, Vona Gáborral és Szabó Gábor pártigazgatóval a választási stratégiák összehangolásáról. A Jobbik elnöke kedden közölte, nem jött létre megállapodás a két párt között. Vona szerint pártja nyitott az LMP felé, szükséges is tárgyalni, hiszen „sok problémát kell rendbe tenniük” közösen, a Jobbik azonban önállóan indul a választáson, és helyi szinten sem kötnek megállapodásokat. A párt alelnöke, Toroczkai László ugyanakkor Vonával ellentétben éles szavakkal nyilatkozott az LMP-ről. Azt mondta, a zöldpárt úgy viselkedik, mint egy politikai prostituált. Ennek ellenére kedden Ungár Péter LMP elnökségi tag az ATV-ben bejelentette: a Veszprém 2. számú választókörzetében visszaléptetik jelöltjüket a jobbikos Kepli Lajos javára.