hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincsenek rendben a magyar demográfiai mutatók
Megállt a javulás

2017. 12. 07.
Idén megállt a születések és a házasságkötések számának emelkedése, és nőtt a halálozások száma.  A munkaerőpiacra belépőek száma évről évre csökken, a nyugdíjkorhatár pedig folyamatosan emelkedik.

A gazdasági válság lecsengése, azaz 2014 óta Európa-szerte folyamatosan javulnak a demográfiai mutatók: a legtöbb országban a születések és a házasságkötések számának növekedése tapasztalható. Magyarországon a születésszám 2010–2013 között soha nem látott mélypontra, évi 90 ezer alá esett, majd 2014-től megindult egy enyhe – évi 1-2 százalékos – emelkedés, aminek folytán tavaly már 93 100 születés történt. A válság kezdetén, 2009-ben 96 400 gyermek jött a világra, azaz még kifelé tartunk a demográfiai hullámvölgyből.

A születésszám növekedése idén megtorpant: a KSH friss adatai szerint a január–szeptember közti időszakban 68 339 baba jött világra, ami 1,2 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. A 45 év alatti korosztályok létszáma folyamatos apad, ezért Kapitány Balázs demográfus szerint nem valószínű, hogy a születésszám a továbbiakban érdemben növekedni tudna.

A szakember figyelemre méltónak tartja viszont, hogy a termékenység (az egy szülőképes korú nőre jutó átlagos gyerekszám) gyorsan nőtt: 2010–2016 között 1,25-ről 1,49-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a lényegében stagnáló születésszám annak köszönhető, hogy egyre kevesebb nő egyre több gyermeket hoz a világra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!