Mint arról korábban beszámoltunk (Vita a bulinegyed körül – Hetek 2017.09.08.), a romkocsmáiról elhíresült Belső-Erzsébetvárosban egy 2013-ban elfogadott önkormányzati módosító rendelet tette lehetővé a vendéglátó létesítmények non-stop nyitva tartását. (A 7. kerület többi részében – miként minden kerületben – éjféli záróra van érvényben.)
A helyi lakosok beszámolói szerint azóta szabályos ostromállapot alakult ki a negyedben, ahol képtelenség aludni. Hétvégente 150-200 ezer turista is megfordul az alig két négyzetkilométernyi területen, ahol 600 kocsma van, és az egyre fogyatkozó lakosság száma 6-7000 fő. Virágzik az illegális „airbnb” – lakáskiadás, burjánzik a drog és a prostitúció, mindent elönt a szemét és sokak szerint megjelent a vendéglátós alvilág is.
Ellenpontként az NGM közlése szerint az ott működő szálláshely-szolgáltatóktól és a vendéglátósoktól tavaly 6,6 milliárd forint adóbevétel folyt be az államkasszába. A lakosok viszont azzal érvelnek, hogy az egészséges környezethez való alkotmányos jog előbbre való a profitérdekeltségnél.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »