A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) szeptemberi közleményében fogalmazta meg állításait. Érdemes hosszan idézni a közleményből: „Több tízezer család szakad szét megélhetési problémák miatt Magyarországon. Ma Magyarországon több mint 23 ezer gyerek él elszakítva a családjától. A legtöbb családnak a megélhetési problémák miatt kell elszakadnia, miközben a gyermekvédelmi törvény egyértelműen kimondja, hogy nem szabad elvenni kizárólag anyagi okok miatt a szülőktől a gyerekeket. Budapesten 2008 és 2013 között a legtöbb esetben a »szülők lakásproblémáival« indokolták a gyerekek állami gondozásba vételét. De nemcsak a fővárosban igaz ez, hanem az országos adatok alapján is bizonyítható: a gyerekek többsége szegénység miatt kerül gyermekvédelmi gondozásba. A TASZ új kampányában szeretné felhívni a figyelmet azokra a családokra, ahol a gyermekeket diszkriminatív gyerekkiemeléssel vagy a rossz anyagi körülmények miatt veszik el. A jogi segítségért hozzájuk forduló családok történetei alapján indította el a jogvédő szervezet a »Hiányzó emlékek« című kampánysorozatot. Ebben a kampányban olyan elszakításokról van szó, melyekben a család nagy szegénységben, létbizonytalanságban, de alapvetően szerető, támogató közegben nevelte a gyermekeit…”
Ezt követően Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő október 25-én a parlamentben a fenti jelentés alapján interpellált, s az itt elhangzottakat az ATV este 9-es Híradójában Simon András kérdésére szó szerint megismételte:
„Ma Magyarországon csak azért szakítanak el gyerekeket a családjuktól, mert szegénységben élnek… A szegénység többségéért a kormány a felelős… Éves szinten öt-hatezer gyermeket emelnek ki csak azért, mert szegény a család!”
Mindkét fenti idézet a hazai gyermekvédelmi rendszer egészét, tehát a gyermekjóléti alapellátást és a gyermekvédelmi szakellátást vádolja meg hatalmi visszaéléssel, törvényellenességgel, vagyis azzal, hogy Magyarországon tömegesen szakítanak el családjuktól gyerekeket csak azért, mert a családjuk szegény. Mielőtt továbbmennénk, érdemes leszögezni: minden, emberek sorsát befolyásolni képes rendszernek, így a gyermekvédelemnek is szüksége van külső, kritikus kontrollra. A TASZ kampánya eredendően jó szándékú, ám az általuk közölt tények részben valótlanok. Borbélyné interpellációja esetében a helyzet még súlyosabb: ő már a hazai gyermekvédelemben dolgozó összes szakember hozzáértését kérdőjelezi meg.
Eleve nonszensz, hogy 2016 végén a TASZ 2008 és 2013 közötti adatokkal hozakodik elő, holott 2013 óta a gyermekvédelmi törvényt többször is módosították, így az akkori adatokra nem húzhatók a jelenleg hatályos jogszabályi meghatározások. De lépjünk túl e fals csavaron, és nézzük a száraz tényeket.
***
A KSH adatai szerint 2015-ben Magyarországon 20 271 kiskorú volt gyermekvédelmi szakellátásban, ami azt jelenti, hogy ebben az évben ennyi gyermek volt elszakítva a vérszerinti szüleitől, akik vagy gyermek- és lakásotthonokban vagy nevelőszülőknél nevelkedtek.
A TASZ 23 ezres száma úgy jöhet ki, hogy a rendszerben van még közel 3 ezer felnőttkorú (utógondozott), ám őket nem tekinthetjük gyermeknek sem életkor, sem jog tekintetében, tehát már itt fellelhető egy ellentmondás a TASZ jelentésében publikált adatok és a valós tények között. Ráadásul az említett húszezer kiskorúból körülbelül 15-16 ezren vannak, akiket hosszabb időre vettek gondozásba, a többi ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, de a könnyebbség kedvéért számoljunk a 20 ezres adattal.
Érdemes leszögezni, hogy ez a létszám messze nem húszezer vagy több tízezer családot jelent, ugyanis a legritkább esetben fordul elő, hogy egy-egy családból egyetlen gyermeket kellene kiemelni veszélyeztetése miatt. Általánosnak tekinthető, hogy egy-egy családból négyen, öten, hatan vagy akár több mint tízen kerülnek védelem alá. Vagyis a 20 ezres gyermeklétszám ennél jóval kevesebb, becslések szerint körülbelül 6 ezer érintett családot jelöl, ami azt jelenti, hogy ma Magyarországon körülbelül ennyi családból vannak kiemelve a gyerekek valamilyen okból.
***
Szintén fontos megjegyezni, hogy az érintett családok távolról sem mind mélyszegények. A szakmai tapasztalat azt mutatja, hogy még a legelmaradottabb északkelet-magyarországi régiókban is az érintett családok körülbelül 70 százaléka tekinthető szegénynek vagy mélyszegénynek. Ha ez az arány megfelelne az országos átlagnak (ami valószínűtlen, hiszen a szegény vagy mélyszegény családok száma eleve kisebb a teljes népességen belül más régiókban), akkor is legfeljebb négy-négy és félezer szegény vagy mélyszegény családot érinthet a kérdés a TASZ által hivatkozott több tízezer helyett. Még nagyobb gond, hogy a jelentés alapján Borbélyné Bangó Ildikó nem kevesebbet állított, mint hogy Magyarországon éves szinten a családokból kiemelt öt-hatezer gyermek csak és kizárólag szegénység miatt került gyermekvédelmi szakellátásba.
A képviselő állítása sokkal dehonesztálóbb a szakmára nézve, mint a TASZ jelentése, ugyanis ezzel nem mást mond Bangóné Borbély Ildikó, mint azt, hogy nemcsak egy teljes szakma dilettáns, hanem a társszervek szakemberei is, jelesül a teljes hazai gyámhatósági rendszer, önkormányzati jegyzők, védőnők, rendőrség és a közoktatásban dolgozó pedagógusok, vagyis óvónők és tanárok is. Ehhez tudni kell, hogy a magyar gyermekvédelmi jelzőrendszerben zömmel a gyermekjóléti alapellátás családgondozói, esetmenedzserei, majd a települési önkormányzatok jegyzői, kisebb arányban védőnők, rendőrség, illetve óvónők és tanárok jelzései alapján indul be az a folyamat, melynek végén egy vagy több gyermeket kiemelnek a családból, természetesen alaposan és körültekintően megvizsgált indokok alapján.
De itt még mindig nem kapunk választ arra a kérdésre, hogy a szegénység által sújtott családokból valóban csak a szegénység okán kerülnek-e ki a gyerekek?
***
A hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy a TASZ és Borbélyné Bangó Ildikó által hangoztatottakkal szemben a kiemelések igen-igen jelentős részében vagy a gyermekek testi-lelki-erkölcsi fejlődésének, akár életének súlyos elhanyagolása, veszélyeztetése vagy a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények állnak elsődleges okként. Természetesen senki nem állíthatja, hogy a rendszer tökéletes, hogy nem történtek, történnek túlkapások (a TASZ honlapján négy-öt konkrét eset leírását találtam meg), de ezek alapján megítélni a teljes gyermekvédelmi rendszert körülbelül olyan, mintha a magyar orvoslást kizárólag az orvosi műhibákon keresztül minősítenénk.
Ha egy civil szervezet, akár a legjobb szándék által is vezéreltetve, de valótlan információkat közöl, majd a politika kisarkítva értelmezi az eleve torz adatokat, mint történt ebben az esetben, a végkövetkeztetés törvényszerűen hamis, hazug és megbélyegző lesz. Hogy esetünkben lássuk: a családjától elszakított 20 ezer gyermekből lett 23 ezer, a valóban kizárólag szegénységük miatt szétszakított, nem tudni, hány családból lett több tízezer, s végül pedig eljutott oda a történet, hogy ma Magyarországon az összes gyermekvédelmi szakellátásba vett gyermeket kizárólag szegénység okán emelik ki a családjaikból, veszik el a szerető, gondoskodó szüleiktől.
Sajnos a helyzet ennél drámaibb: az esetek jelentős részében fizikai vagy szexuális erőszak, akut éheztetés, a gyermek testi-lelki-erkölcsi veszélyeztetettsége, elhanyagolásának súlyossága okán vagy akár élete védelme érdekében intézkedik a gyermekvédelem. Személy szerint az elmúlt évek alatt közel 200 gyermek sorsát tudtam átfogóan megvizsgálni, s egytől egyig ezen okok valamelyike állt fenn a kiemelés primer okaként. Tapasztalataimat szívesen megosztottam volna a TASZ szakembereivel, ám sajnos hús-vér jogvédővel még soha nem találkoztam munkám során.
Borbélyné Bangó Ildikó interpellációja alapján beleborzongok, ha arra gondolok, mi történne, ha a következő választáson az MSZP olyan helyzetbe kerülne, hogy újraalkothassa a gyermekvédelmi törvényt. Isten óvja az ekkor Magyarország családjaiban bántalmazott, abuzált, éheztetett, veszélyeztetett gyermekeket.
(a szerző gyermekvédelmi szakember)
2016. 11. 11. (XX/45)
