A Fidesz vezető személyiségei között is többen politikai értelemben feleslegesnek tartották (és sokuk most is annak tartja) a vasárnapi boltzár bevezetését. Több forrásunkkal történő beszélgetés után úgy tűnik, hogy az ötletet Orbán Viktor – a KDNP segítségével – erőltette át a Fidesz-vezérkaron. Voltak ugyan heves ellenzői az elképzelésnek, de végül a pártelnök-miniszterelnök „lenyomta” az ellenkezőket, akik viszont – mint például állítólag Rogán Antal frakcióvezető – lojalitásból nem fordultak a sajtóhoz kritikájukkal, hanem beálltak a testületi döntés mögé. Az intézkedés szükségessége mellett érdemi érvet nem hallottunk, úgy tűnik, hogy a döntés valódi háttere, hogy Orbán Viktor egyfajta „jó királyként” nem akarja, hogy a magyarokat vasárnap is dolgoztassák, illetve hogy a kormány 2014 után a polgárok életvitelére és életmódjára is hatást gyakorló intézkedésekben gondolkodik. Bár voltak olyan vélemények, miszerint egy magyar tulajdonú boltláncot akartak volna helyzetbe hozni a leginkább a multikat sújtó döntéssel, de mivel a megvalósítás egyetlen magyar láncnak sem kedvezett, ezért az az érv nem áll meg a lábán.
A problémát a Fidesz számára az jelenti, hogy ez az intézkedés nem népszerű. A közvélemény-kutatások szerint a magyarok többsége elutasítja (egy kutatás 70 százalék feletti elutasítottságot is mért) a vasárnapi zárva tartást, amelyet egyébként érdemi társadalmi egyeztetés sem előzött meg. Pedig 2006 és 2008 között Orbán Viktor – még ellenzéki vezetőként – nagy pártolója volt a népszavazásnak: volt, hogy arról értekezett, hogy a közvetlen demokratikus intézményeknek (ilyen a népszavazás, amely például Svájcban legendás hagyományokkal bír) kedvező hatása van a hatalomban levőkre, hiszen nem szakadnak el a néptől, működhet a társadalmi kontroll. Ezen érv szerint a népszavazás megakadályozza, hogy választásokat követően – miként a Gyurcsány-kormány 2006 után – a győztes párt a választási ígéreteivel ellentétes kormányzást gyakoroljon. A galibát az jelenti a jelenlegi kormánykoalíciónak, hogy most ugyanezt a meccset próbálhatja lejátszani az MSZP vagy a Jobbik, netán mindkettő a Fidesz-KDNP-vel szemben.
Egy népszavazás esetén azért is kerülne nehéz helyzetbe a Fidesz, mert ha bojkottálná a referendumot, akkor azt biztosan elérné, hogy eredménytelen legyen a voksolás, de politikai értelemben ekkor is bukna az ügyön. Az ügydöntő országos népszavazás akkor eredményes ugyanis, ha a választópolgárok több mint fele az urnákhoz járul, ami kicsivel több, mint négymillió ember. (A választópolgárok száma nyolcmillió körüli.) Ennyit, azaz négymillió embert az ellenzék nem képes önmagában „megmozdítani”. A rendszerváltás óta kétszer sikerült ilyen sok embert „népszavaztatni”: 1989-ben 58 százalékos részvétel mellett 4,4 millió ember voksolt az úgynevezett négyigenes népszavazáson, míg 2008-ban a „szociális vagy háromigenes népszavazás” során 50,51 százalékos részvétel mellett 4 millió 50 ezer ember járult az urnákhoz. Mindkét esetben a pro és kontra fél is beleállt a „politikai háborúba”. (A négyigenes népszavazás a köztársasági elnök választásának módjáról, a Munkásőrség megszüntetéséről, a Magyar Szocialista Munkáspárt vagyonelszámolásáról és a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről szólt; a szociális népszavazás pedig a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj megszüntetéséről.)
2015. 07. 31. (XIX/31)
