Továbbra sem tudni, mivel foglalkozik Szász Jenő
A 2014-es választást követő „belső kormányváltás” a nemzetpolitika tartalmi változásaiban és komoly személycserékben is kifejeződött. Ennek egyik tünetéről, az Orbán–Tőkés szakításról hosszabban is írtunk a Hetek május 29-ei számában, de a változás más területeken is szembeötlő.
Bár Kövér László patronáltja, a volt székelyudvarhelyi polgármester, Szász Jenő az egészen egzotikus dolgokkal foglalkozó Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) élén maradt, megnyilvánulásai valószínűleg nem tették túl boldoggá a maradását kiharcoló házelnököt. Szász folyamatosan konfrontálódik a magyar és a román sajtóval, mivel a média azt firtatja, mivel is foglalkozik pontosan az általa vezetett intézet. Egy, a Heteknek nyilatkozó kormánypárti politikus szerint az intézmény éppúgy Szász „hattyúdala”, ahogy Tőkés mostani EP-beli ciklusa a volt püspök kíméletes kivezetését szolgálja a közéletből. Mások szerint viszont Szászt nem célszerű alábecsülni, a dörzsölt politikus még sokáig az erdélyi közélet tényezője maradhat; legutóbb nem mással, mint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel akaszkodott össze a szórványban élő tehetségek felkarolására a Szász-féle intézet által javasolt úgynevezett gyöngyhalászmodell miatt, amit a kormány szokatlanul kemény közleményben tett helyre.
Gyöngyhalászat lefújva
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »