Németh Szilárd, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke hozta nyilvánosságra azt az információt, hogy a szerb–magyar határra tervezett határzárról egyebek mellett hírszerzői jelentések alapján döntöttek.
„Jelenleg az tudható, hogy négy méter magas, úgynevezett NATO-kerítést kell csinálni, ami azt jelenti, hogy négy méter magas részen rátesznek még egy olyan dróthálót, ami fizikailag megakadályozza, hogy át tudjanak rajta mászni. Azt tudjuk még, hogy a kerítés 175 kilométer hosszan épül meg, és az összes határátlépő hely megmarad. Természetesen nemcsak ettől a műszaki zártól várjuk, hogy kevesebben legyenek az illegális határátlépők, hanem a határőrizeti szervek nagyon komoly jelenlététől is. Minderre azért van szükség, mert a balkáni útvonalon, a szerb–magyar határon május 31-ig 50430 migráns érkezett az országba, Olaszországon keresztül pedig 47 008-an jutottak be az unió területére. Naponta több mint 500 illegális migráns jön hazánkba” – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a kormánypárti politikus.
Pro és kontra
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »