hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háború és békávé

2014. 06. 19.
Miért szórakozik a Fidesz saját főpolgármester-jelöltjével három hónappal az önkormányzati választás előtt? Valószínűleg ezt a kérdést kell tisztázni ahhoz, hogy megérthessük a Budapestet fenyegető súlyos elvonások hátterét. Persze, a szakmai vita sem érdektelen.

Múlt csütörtökön az Index meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta meg, hogy Lázár János kancelláriaminiszter magához vonta a rövid- és középtávú fővárosi uniós projekteket, és lehúzta őket a listáról. A feltételezések szerint a döntés következtében Budapestet több százmilliárdos veszteség éri: meghiúsulhat a 3-as metró felújítása, a villamosjármű-beszerzés folytatása, a kisföldalatti-járműcsere, a 2-es metró és a HÉV összekötése.

Tarlós István először csak szóvivőjén keresztül reagált. Szűcs Somlyó Mária lapunknak is megerősítette, hogy amennyiben igazak a kiszivárogtatott információk, a főpolgármester bízik benne, hogy Lázár János meggondolja magát. A hét elejére kiderült, hogy Lázár tényleg komolyan gondolja: a miniszter a Délmagyar.hu-nak azt mondta, hogy mivel Budapesten a közlekedési infrastruktúra elérte az európai átlagot, annak további fejlesztését az EU nem támogatja. Lázár ugyanakkor leszögezte, hogy a 3-as metró felújítására a kormány márciusban garanciát vállalt, azt tehát támogatja. De azonnal oda is szúrt Tarlósnak, mert kijelentette, hogy „sajnos, az ehhez szükséges anyagokat a főváros a mai napig nem tudta elkészíteni”.

A főpolgármester ezután szólalt meg az ügyben: a Magyar Nemzetnek adott interjúban Lázárt cáfolva azt mondta, nem vonhatók el Budapest közlekedésfejlesztési forrásai, ilyen uniós szabály nincs. Azt is közölte, nem igaz, hogy bármilyen fejlesztés is leállna, és a 3-as metró felújítását is meg fogják oldani Orbán Viktor kormányfővel és a kormánnyal közösen, benne a Miniszterelnökséggel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!