hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mérgező „biofű” szedi áldozatait

2014. 05. 29.
Herbálfű, biofű néven jelent meg egy újabb pszichoaktív szer a hazai drogpiacon. Az anyag egy kattintással megrendelhető, utánvétellel  házhoz szállítják – egyelőre. A fogyasztása azonban közel sem jár gyerekcipőben. A békéscsabai kórház gyermekosztályán az utóbbi másfél hónapban többszörösére nőtt a dizájner drogok használata miatti vészhelyzetek száma.

Április előtt szórványosan, egy-két alkalommal fordult elő, hogy azért kerültek fiatalok a békéscsabai Réthy Pál kórház gyermekosztályára, mert valamilyen tudatmódosító szert fogyasztottak – mondta el a Heteknek dr. Baji Sándor, vezető főorvos. Az utóbbi másfél-két hónapban viszont összességében már több mint húsz ilyen eset történt, ahol a páciensek ráadásul mind tizennyolc év alattiak voltak. A fiatalkorúak között hárman is akadtak, akik mindössze hatodik osztályos általános iskolásként (11 évesen) váltak érintetté. Főleg azonban a középiskolás korosztály képviselői szorulnak segítségre. A főorvos úgy tapasztalja, elsősorban ügyeleti időben viszik be őket a mentők, akiknek általában a baráti társaságok szólnak, bár volt már olyan is, hogy valaki az utcán lett rosszul, vagy a folyópartról került be a kórházba. A lebukás után a szülők lepődnek meg legjobban csemetéjükön, és legtöbbször szégyenkeznek miatta.

Becsapós neve ellenére a herbálfű vagy biofű nem terem sehol, lévén, hogy teljesen szintetikus anyagról van szó, azaz mesterségesen állítják elő ellenőrizetlen laboratóriumokban, különböző ellenőrizhetetlen vegyi anyagokból (egy részüket a természetes hatás kedvéért gyógynövénykivonatokba áztatják). Az internetes keresőbe beírva jó néhány oldal bukkan elő, ahonnan minden tizennyolcadik életévét betöltött állampolgár bátran rendelhet. Az életkor bejelölése pusztán egy fül beikszelésével jár, és mindegyik oldalon ott virít a szöveg, hogy az áru kizárólag technikai felhasználásra vásárolható, nem pedig emberi vagy állati fogyasztásra. A forgalmazók jóhiszeműsége erősen megkérdőjelezhető, bár váltig állítják, hogy tevékenységük teljesen legális. Cinizmusukat bizonyítja, hogy a szer használatát így foglalják össze: egy füstölőedény szükséges a művelethez, melynek végén felszáll a füst, és már „csak élvezni kell az aromát”. Az árak szerteágazóak, de általában egy grammért 1000-1700 forintot kérnek. Persze, aki többet rendel, az olcsóbban juthat hozzá az áruhoz.

„Az sem jelent problémát, hogy ki veszi át az anyagot, mert egy kis trükkel ez is könnyen megoldható: a posta helyett futárcéget kell alkalmazni, azt pedig telefonon lehet irányítani, éppen hova vigye a kért mennyiséget” – mondja Zoli, aki maga is érintettje volt már egy hasonló botránynak. A huszonéves srác szerint nem buknának le annyian, ha tiszta anyagról lenne szó, de a netről beszerzett anyagok mindig komoly kockázatot jelentenek a fogyasztóknak. Zoli ars poeticája: nem lehet máshogyan elviselni azt a nihilt, ami ma az országban tapasztalható, csak „cuccal”. Véleménye szerint az elmúlt években átrendeződött a bulikon használt alkohol és kábítószer aránya. Egyre elterjedtebb a „cuccozás”, és egyre fiatalabb korban nyúlnak valamilyen anyag után a fogyasztók. Nevetve mondja, hogy a maga húsz évével sokszor már vénnek számít egy-egy buliban. „Pörögnek a tinik, de nagyon” – foglalja össze az aktuális trendet egy mondattal Zoli.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!