hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lehet-e Paks kampánytéma?
Áder gyorsan aláírt

2014. 02. 13.
Rekordgyorsasággal fogadta el az Országgyűlés a paksi atom­erőmű bővítéséről szóló törvényt, amit Áder János államfő is a rendelkezésre álló határidő előtt aláírt. Ellenzéki körökben meg vannak győződve arról, hogy egyebek mellett azért volt sietős a Fidesznek a törvény áthajtása, mert létezhet egy gázárról szóló titkos megállapodás is Putyin és Orbán között, bár erre jelenleg nem állnak rendelkezésre „atombiztos” bizonyítékok. Kormánypárti forrásaink szerint – idézzük – „lehet, hogy erőlködik az ellenzék, hogy Paksból kampánytéma legyen, de a méréseink szerint az embereket nem hatja meg a téma”.

Baloldali vezetők meggyőződése, hogy a paksi bővítés mögött meghúzódik egy megállapodás a Magyarországnak szállított gáz árának jelentős csökkentéséről is, ami az újabb rezsicsökkentés fedezete lesz, de mivel ezt nem tudják bizonyítani, ezért óvatosan fogalmazzák meg ezeket a kritikákat. Másrészt a lakosság körében népszerű a rezsicsökkentés, ezért ha túlságosan ágálnának ellene, akkor az visszafelé sülhetne el a kampányban.

Egy ellenzéki vezető egyébként egyenesen egy olyan drognepperhez hasonlította az orosz vezetést, aki beeteti a kuncsaftját, majd teljes függésbe hozza. „Az olcsó orosz gáz és az ország szuverenitása között bizonyos esetekben összefüggés alakulhat ki. Ukrajnai politikai eseményekben látható ugyanis, hogy a gáz árán keresztül Moszkva erőteljesen tudja manipulálni a kijevi politikát. Ha Magyarország még inkább függő helyzetbe kerül az orosz gázcégtől, a Gazpromtól, akkor bármilyen összetételű magyar kormányt meg lehet buktatni egy jelentős gázáremeléssel” – fogalmazott az előbb említett politikus, aki még Belorussziát is megemlítette mint olyan országot, ahol az orosz energiahordozó a politikai rendszer alapjává vált.  

Egyébként Brüsszel és Moszkva között is komoly csata zajlik a Gazprom miatt. Végéhez közeledik a 2012 szeptemberében az Európai Bizottság által elindított trösztellenes eljárás, amit az unió azért kezdeményezett, mert feltételezéseik szerint az orosz gázcég az árképzésével és különalkuival akadályozta, hogy Közép- és Kelet-Európában kialakuljon egy egészséges gázpiac. A Financial Times minapi értesülése szerint akár jelentős bírságot is kaphat a Gazprom, uniós szakpolitikával foglalkozó szakportálok szerint Brüsszel szeretné elérni, hogy az orosz gázvezetékeken „szabad kereskedelem” is történhessen. Egyebek mellett a Gazprom megkerülésével is lehessen akár üzbég vagy azeri gázt vásárolni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!