hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Igazi demokrácia nem épülhet hazug alapokra

2014. 02. 06.
Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolph L. Braham professzor, világhírű holokausztkutató, valamint jelezte, hogy tiltakozásképp a Schmitt Pál államfőtől átvett Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.

Amióta nyílt levélben megírta, hogy visszaadja a magyar állam kitüntetését, és nem engedélyezi nevének használatát a Páva utcai intézményben, volt-e olyan mértékadó magyar kormányzati szereplő, aki megkövette önt vagy próbálta erről lebeszélni? Tántoríthatatlan az ön elhatározása?

– Nem, egyetlen kormányzati tényező sem keresett meg, amióta a nyílt levelem megjelent. A döntésem tántoríthatatlan, de nemcsak azért, mert a holokauszt történelmi tényeinek védelme iránt elkötelezett vagyok, hanem mert az a meggyőződésem, hogy az igazi demokrácia nem épülhet hazug alapokra.

Azt írta a nyílt levelében, hogy aggasztónak tartja a magyar folyama­tokat, jelesül a történelemhamisítási kísérleteket. Úgy tűnik számomra, hogy több közelmúltbeli esemény is felháborította. Melyek ezek, és miért?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!