hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajnai berúgta az ajtót, majd összehozta az ellenzéket
Mission impossible

2014. 01. 09.
Bajnai Gordon indította be az újév közéletét azzal, hogy egy hétfői tévéinterjúban váratlanul „berúgta az ajtót” és bejelentette: javasolja szövetségesének, az MSZP-nek, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót is vegyék be az együttműködésbe, ha lehet, közös választási listán induljanak, és egyéni körzetekben is csak egy baloldali jelölt legyen. Sőt, azt is kijelentette, hogy kész lemondani a miniszterelnök-jelöltségről azért, hogy a szélesebb együttműködést tető alá hozzák.   

A bejelentése azért is volt meglepetésszerű, mert korábban ezek a kérdések a nyilvánosság előtt részükről tabunak számítottak. Számos korábbi nyilatkozatot lehet arra példaként találni, hogy Bajnai politikustársai, illetve szocialista politikusok arról beszélnek, hogy miért nem szeretnének Gyurcsány Ferenccel összefogni. Bajnai Gordon tévényilatkozata éppen ezért alapjaiban bolygatta meg az eddigi baloldali szövetségesi rendszert.

Volt már próbálkozás

A Hetek értesülései szerint a volt miniszterelnök egy hetekkel korábban, a karácsonyi ünnepek előtt le­egyeztetett interjúidőpontot használt ki arra, hogy 2014 politikai menetrendjét meghatározza. Eredetileg ugyanis nem ez volt az év eleji beszélgetés egyeztetett témája, hanem a párt tervezett programja. Úgy tudjuk, hogy a bejelentése tartalmáról többnapos egyeztetést követően csak előző este, vasárnap született végső döntés az Együtt–PM elnökségében. A bajnaista politikusok ugyanis az ünnepeket használták ki arra, hogy új politikai menetrendre tegyenek javaslatot, mert úgy látták, hogy az ellenzék esélyei – képzavarral élve – „a holtpontra” jutottak. Míg mások december 23-án az ajándékvásárlással voltak elfoglalva, a pártszövetség elnöksége már ekkor is két javaslatról tárgyalt, amelynek az egyik kimenete az volt, hogy a listavezetői pozíciót átadnák az MSZP hatáskörébe. Arról is egyeztettek, hogy lépéskényszerben van az Együtt–PM, mert ha ők nem kezdeményeznek, akkor ezt a szerepet más veheti át. A terveik végső csiszolása az ünnepek között zajlott.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!