hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kitüntetést kapott a zsidózó vezető

2013. 12. 06.
Az egri Dobó Kardja Rend az eredeti magyar vitézi szablya hiteles másolatával jutalmazza minden évben azokat, akik Eger városát személyükben, tetteikben, karakterükben, elkötelezettségükben kimagasló szinten képviselik. A nemes cím átadása különös hangsúlyt kapott idén, mivel Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját ünnepli az ország. Emiatt teljesen természetesnek is tűnhetett, hogy az egyik díjazott éppen Gárdonyi unokája, Keller György lett, de a másik kitüntetett potentát személye már sokakban okozott nem kis megütközést.

Dobó István szimbolikus fegyverét ugyanis Habis László, Eger kormánypárti polgármestere éppen annak a Várkonyi Györgynek adta át, aki tavaly nem kis botrányba keveredett súlyosan félreérthető zsidózós kijelentései miatt. Akkor, ahogyan az egy nyilvánosságra került hangfelvételből is kiderült, Székhelyi József színművész zsidó származása és politikai beállítottsága miatt nem léphetett fel Egerben. „Székhelyi nem jöhet ide, mert egy SZDSZ-es büdös zsidó” – hangzott a botrányt keltő mondat. Várkonyi György később a Népszabadságnak azzal védekezett, hogy ő egyfajta görbe tükröt akart a bizottság vezetője elé állítani, s épp azt kifogásolta, hogy nem szakmai, hanem mindenféle egyéb alapon szelektálnak a művészek között. Ezt a magyarázatot némi erőfeszítéssel el is lehetne fogadni, bár a szalonzsidózás az ülésen kétségtelenül végig jelen volt. A botrány miatti hangok az eset után viszonylag gyorsan lecsendesedtek, ám sok egriben nem csak az akkori eset miatt keltett megütközést a kitüntetett személye.
Várkonyi György szakmailag kétségtelenül rendelkezik érdemekkel, és az is könnyen érthető, hogy miért ennyire fontos Habis László számára a személye, hiszen köztudott, hogy Várkonyi alapítója és első elnöke volt annak az Egri Lokálpatrióta Egyletnek, amelynek jelöltjeként lett országosan is egyedülálló módon nem pártpolitikusként polgármester Habis. Szintén közösen alapították az egri közélet szimbolikus hagyományőrző szervezetét, az erősen klerikális arculatú Egri Fertálymesteri Testületet, amelynek Várkonyi a főkapitánya a mai napig.
Pontosan a közismerten erős nemzeti és konzervatív beállítottsága miatt is okozott nagy csalódást Eger közéletében, amikor híre ment, hogy a családközpontúságára és hagyományokra mindig büszke Várkonyi gyengéd viszonyba került azzal a Pataki Zsuzsannával, aki az inkriminált zsidózós eset során mint a Művészetek Háza igazgatója letiltotta Székhelyi József szereplését. Nagyon érdekes, hogy az eset után különböző intézményi átalakítások következtében Pataki Zsuzsanna pozíciója megszűnt, ő maga pedig annál az Egri Vagyonkezelő Zrt.-nél kapott vezető beosztást, aminek éppen Várkonyi György az igazgatója. A vagyonkezelő a profiljától igencsak elütően idén saját éttermet nyitott Eger szívében, Pataki ennek, illetve az EVAT Zrt. más turisztikai vállalkozásainak irányítását kapta meg Várkonyitól.
Egyházi körökben is komoly felháborodást okozott, hogy Várkonyi (nem először) elhagyta családját, és új kolléganőjét választotta. Forrásaink szerint az utóbbi időkben egyházi vezetők is igyekeznek Várkonyi személyét, amennyire lehet, mellőzni az egyházi eseményeken, ahol pedig korábban fontos szerepe volt bizonyos szertartásokon. Mindezek fényében különösen groteszk dolog, hogy a következő gondolattal adták át neki a Dobó Kardja díjat: „Dobó megérdemli, hogy az utókor őrizze, ápolja az emlékét. Hogy sokaknak példaképe legyen, ahogy példaképek lehetnek azok is, akik megérdemelten kapják meg Dobó kardját.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!