hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tétre, helyre, befutóra
Az MSZP országos és európai parlamenti listája

2013. 11. 03.
Hétvégi kongresszusán elfogadta az MSZP az országos és európai parlamenti listáját, amely jelentős változást sejtet a 2014-es országgyűlési frakció személyi összetételében. A változásokra többféle magyarázatot hallottunk, az egyik szerint Mesterházy Attila pártelnöknek sikerült kiszorítania a lejáratódott régi szocikat. A másik olvasat, hogy szürke, színtelen, de lojális figurákkal a választási vereség utáni helyzetre készül a pártelnök.

Az MSZP országos listáját minden esetben a kongresszus szentesíti, de mivel 2014-ben az országgyűlési és az európai választások közel esnek egymáshoz, ezért a hétvégén az EP-listáról is döntöttek. (Nincs még döntés a választás időpontjáról, az egyik elképzelhető dátum április 6-a. Az is lehetséges, hogy ekkor tartják az EP-választást is, de ez nem biztos.)  
Az országos lista szerepe azért kulcsfontosságú egy párt életében, mert az, hogy kik szerepelnek előrébb a listán, meghatározza azt, hogy kik azok, akik biztosabban tagjai lesznek az új Országgyűlésnek. A népszerűségi adatok alapján több lehetséges forgatókönyvvel számolnak a szocialisták között. A pesszimistább, azaz a jelenlegi méréseken alapuló mandátumbecslések alapján 30-35 bejutó helyre tippelnek páran a listáról, az optimistább szcenárió szerint ez a szám akár 40-ig is elmehet. Az, hogy mekkora lehet az új frakció, attól is függ, hogy hány egyéni körzetben győznek a szocialisták. Egy korábbi tanulmány 35-re becsülte a balosnak tartott körzetek számát.
Mindezek fényében is egyértelmű, hogy az MSZP szűk vezetése több csoportra oszthatta az indulókat. A kiemeltek közé kerülhettek azok az alig ismert politikusok, akiket a jelenlegi pártvezetés hozott helyzetbe, ezért vélhetően rendkívül lojálisak Mesterházy Attilához. Sokak mellett Velez Árpád pénztárnok, Szakács László elnöki kabinetvezető, vagy éppen Legény Zsolt, a Demokrácia Központ vezetője. Ők az elmúlt években alig szerepeltek a sajtóban, és szakpolitikai területen sem tettek semmi emlékezetest, mégis biztos tagjai lesznek az új frakciónak.
Egy másik kört alkothatnak azok, akikkel szemben nem tudták azt megtenni, hogy ne biztosítsanak számukra befutó vagy befutónak tűnő helyet, noha személyük az elmúlt 23 év MSZP-jével teljesen összeforrt. Nyilván rendelkeznek olyan információkkal vagy képességekkel, amelyek miatt kihagyhatatlannak tűnnek „az új leosztásból”.  Így például Puch László volt pártpénztárnok, Boldvai László, a Tocsik-ügy időszakában pénztárnoki feladatokat betöltő nógrádi politikus, vagy Baja Ferenc, akit az ellenzék évekkel ezelőtt gyanús ügyekkel (Nyírfa-ügy, Zsurki vodkagyár) próbált összehozni.
A legrosszabb halmazba azok kerültek, akiknek nincs, vagy csak nagyon kicsi az esélye, hogy tagjai legyenek a 2014-es Országgyűlésnek. Így például Lamperth Mónika vagy Szekeres Imre, akik több szocialista kormányban is miniszteri tisztséget töltöttek be. Rajtuk kívül érdemes megemlíteni, hogy két korábbi pártelnök, Lendvai Ildikó és Kovács László is visszavonul a politizálástól.  
A párton belüli erőviszonyokról megoszlanak a vélemények az MSZP-ben. A pártvezetés hívei szerint ez a konszolidáció és a megújulás mixe, csak ennyire lehetett háttérbe szorítani a régi garnitúrát; míg a kimaradók szerint a korábbi másod- és harmadvonal forradalma, akiknek erényük a szürkeség és a pártelnökhöz való lojalitás.

Ők biztos befutók

  1. Mesterházy Attila pártelnök
  2. Botka László választmányi elnök, Szeged polgármestere
  3. Tóbiás József frakcióigazgató, Pest megyei pártelnök      
  4. Gúr Nándor alelnök
  5. Harangozó Tamás elnökségi tag, Tolna megyei pártelnök  
  6. Molnár Zsolt budapesti elnök
  7. Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Komárom megyei pártelnök
  8. Simon Gábor elnökhelyettes
  9. Hiller István volt pártelnök
10. Kunhalmi Ágnes elnökségi tag
11. Velez Árpád pártigazgató
12. Szakács László, Mesterházy Attila elnöki kabinetjének vezetője
13. Korózs Lajos elnökségi tag
14. Legény Zsolt, a Demokrácia Központ vezetője, nyírségi politikus
15. Bangóné Borbély Ildikó elnökségi tag
16. Varga László elnökségi tag
17. Tóth Bertalan elnökségi tag, pécsi politikus
18. Demeter Márta elnökségi tag
19. Harangozó Gábor választmányi elnökhelyettes
20. Heringes Anita paksi elnök

AZ MSZP EP-LISTÁJA

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!