hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kevésre becsült hungarikum
A Pető Intézet kálváriája

2013. 08. 29.
Az EMMI tőkeinjekciója mentette meg a napokban a világhírű magyar Pető Intézetet a csődtől. A hivatalos közlésekből azt gondolhatnánk, hogy a veszély elhárult, ugyanakkor a dolgozók szerint legalább tíz éve egyik napról a másikra élnek, a tető beázik, az ablakkereteken befúj a szél. Az ellenzék a „Lipótmező-ügyhöz” hasonló ingatlanpanamát sejt a háttérben, amit a megnevezett szereplők határozottan cáfolnak.

Az ügyet az index.hu robbantotta ki azzal, hogy belső forrásokra hivatkozva havi mínusz 20 milliós veszte­ségről és Fidesz közeli ingatlanbizniszről értekezett. Tény, hogy a mozgássérült gyerekekkel nemzetközi szinten is egyedülálló módon foglalkozó, félmagán-félállami intézet támogatása három év alatt 2,2 milliárdról 1,5 milliárd forintra csökkent, és a közalapítványi formában való működést (a vele járó egyszázalékos adófelajánlások többletével) a nagyobb állami rálátást garantáló közhasznú nonprofit kft. forma váltotta fel.

Az is tény, hogy ennek élére korábbi „kádereket” nevezett ki a kormány, s ők – a Párbeszéd Magyarországért társelnökének megfogalmazása szerint – rendületlenül sürgetik a Pető Intézet milliárdos, Villányi úti és Kútvölgyi úti ingatlanjainak átvezetését a kft. könyveibe.

Szabó Tímea egyenesen úgy értesült, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) nézte ki magának az egyik épületet, ám az infó kacsának bizonyult, miután a minisztérium háttérintézménye (és maga a tárca is) határozottan cáfolta annak még elméleti lehetőségét is. A „fideszes ingatlanpanama” teória szerint lakóparkot is terveznek a budai örökpanorámás telkekre, a mozgássérült gyerekek pedig mehetnek fel egy üres hegytetőn álló kúriába. Ami még tudható, hogy folyamatos vita zajlik az azóta már a kft. kezelésébe került ingatlanokon fekvő épületek tulajdoni és birtokviszonyairól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!