hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Baloldali ultiparti

2013. 06. 27.
Bonyolult alkufolyamat előtt állnak az ellenzéki pártok vezetői, mert jóval kevesebb politikai poszt áll rendelkezésükre, mint ahány ambiciózus jelentkező igényét kell kiszolgálniuk. A pakliban nemcsak az országgyűlési listák és egyéni helyek, hanem az európai parlamenti lista és az önkormányzati pozíciók is szerepelnek.

Az európai parlamenti helyek több okból is kívánatosak: egyrészt jelentős anyagi előnyökkel jár egy nyugodt, a magyar belpolitikai csatározásoktól távoli közegben. Másrészt jól mutat egy önéletrajzban, ha valaki kiismeri magát Brüsszelben. Harmadrészt akár menekülő útvonalnak is tekinthető „Orbánországból”, hisz azért ellenzéki körökben is inkább a Fidesz- győzelemnek adnak nagyobb esélyt.
Az MSZP jelenlegi EP képviselői közül is többen szeretnének újrázni, de már két ismert szocialista politikus is jelezte, hogy szívesen kipróbálná magát az európai színtéren: Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke és Szanyi Tibor, a XIII. kerület egyéni országgyűlési képviselője. Mivel a jelenlegi népszerűségi mutatók alapján az Együtt mozgalomnak is lehetősége lenne egy vagy két EP-képviselői helyet megszereznie, ezért Bajnai csapatában is vannak olyanok, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy inkább az Európai Parlament falai között politizálnának. A Párbeszéd Magyarországért párt több politikusának is van affinitása a nemzetközi kapcsolatokhoz, hisz Szabó Tímea a Harvard jogi karán tanult, egy ideig az ENSZ afganisztáni missziójával dolgozott együtt, Jávor Benedek ökológusként számos európai országban volt ösztöndíjas, és kiváló kapcsolatokkal rendelkezik az európai zöld mozgalomban.   
Mesterházy Attilának és Bajnai Gordonnak az előbbieknél is bonyolultabb feladvány, hogy mindkét politikai mozgalom számos szövetségessel rendelkezik, de az Országgyűlés létszámának a csökkentésével jelentősen kevesebb az elérhető országgyűlési képviselői helyek száma. A Fidesz ugyanis a képviselők számát 386-ról 199-re vitte le. Mesterházy Attilának arra kell figyelnie, hogy a párton belüli híveinek jusson elég befutó hely, miközben túlságosan sok belső ellenfelét ne szorítsa partvonalon túlra, mert akkor megbomolhat az MSZP kényes belső egyensúlya. Emellett a szövetségeseinek – mint például a budapesti liberális értelmiséget megjeleníteni hívatott Fodor Gábor vezette Liberálisok! pártnak – helyet kell találni. Mindezeknél bonyolultabb lecke a 100-200 ezer szimpatizánssal rendelkező Demokratikus Koalíció beillesztése a rendszerbe. Úgy tudjuk, hogy az egyik ötlet ezzel kapcsolatban, hogy egy olyan paktumot szeretnének kötni, ami szerint Gyurcsány Ferenc nem indulna a választásokon, de cserébe a DK pár politikusa befutó helyet kaphatna.  
Bajnai Gordon mozgalma is széles szövetségesi rendszerrel rendelkezik, hisz az Együtt alapítását három önálló szervezet, a Haza és Haladás Egyesület, a Szolidaritás, és a Milla hozta tető alá, majd hozzájuk csatlakozott az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért párt politikusi gárdája. Rajtuk kívül pedig többször jelezte a nyilvánosság előtt Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke is, hogy a Szabadelvű Polgári Egyesülettel csatlakozna Bajnaiékhoz – feltéve, hogy erre kérik őket.  A képletet bonyolítja, hogy a PM-esek nem szívesen kerülnének egy listára az MSZP-sekkel, a DK-val pedig különösen nem. Rajtuk kívül a Milla és a Szolidaritás is abban reménykedik, hogy minél több tagjuk jut be az új Országgyűlésbe, amire a listán való előkelő hely lehet a garancia.   
A következő rejtvény az egyéni indulók eldöntése. 2014-ben 106 egyéni körzetben lehet voksolni. Az MSZP-nek mindenhol van jelöltje, de ahhoz, hogy az Együtt listát állíthasson, minimálisan 28 körzetben kell egyéniben is indulnia. Ha egymásra indulnak, akkor egymástól visznek el szavazókat, ami a Fidesznek kedvezne. Egy, a Haza és Haladás Alapítvány által készített elemzés szerint 32 körzet annyira jobbos, hogy ezekben alig van esélye az ellenzéknek győznie. Ide tartozik például Bács-Kiskun megye egésze, Mohács és környéke, Debrecen, Vásárosnamény és Mátészalka, valamint még számos más település. Az összes egyéni választókerület huszonöt százaléka került ebbe a kategóriába, ami mutatja, hogy az összes egyéni mandátum hetvenöt százalékára korlátozódik az ellenzék mozgástere. A „vesztes” körzetekért az MSZP és az Együtt tárgyalásai során nyilván nem fog ölre menő küzdelem folyni. Más lehet a helyzet a baloldali adottságú új, egyéni választókerületekkel, amilyen például a legtöbb pesti mandátum, de ilyenek a Dunaújváros, Pécs és Tatabánya környékiek is.

Helyzetelemzéssel kezdenek

Péntek délelőtt kezdődnek meg a tárgyalások az MSZP és az Együtt-PM szövetség között. Az első találkozó előreláthatólag a helyzetelemzésről és a későbbi tárgyalási menetrend kialakításáról szól majd. A megbeszélést az Együtt-PM szövetség székhelyén tartják majd. Ez egyben a viszonzása lesz annak, hogy Bajnai Gordon, a pártszövetség vezetője részt vett az MSZP áprilisi választmányi ülésén. A szocialista delegációval az Együtt-PM hattagú elnöksége tárgyal majd.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!