hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kvantumugrásra készül Bajnai
Ellenzéki összefogás pávatáncosokkal megspékelve

2012. 10. 11.
Az elmúlt két hétben legalább háromféleképpen állt, hogy Bajnai Gordon felszólal-e a Milla október 23-ai, összellenzékinek szánt nagygyűlésén. Bár éppen lapzártánk idején döntött a Milla elnöksége a felszólalókról, a helyzetet csak bonyolítja, hogy a civil szervezet és a Demokratikus Koalíció vezetése időközben nyílt színen vegzálják egymást. Bajnait már a Fidesz utáni világ megszervezése foglalkoztatja.

Ha pontosan raktuk össze a részleteket, akkor Bajnai Gordon és az Egymillióan a magya Sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) viszonya inkább egy vígjáték dramaturgiájának tűnik, mintsem a kétharmados Fidesz leváltására igyekvő, tömeghatású mozgalom professzionális szervezkedésének. Több, az ügyre rálátással rendelkező háttéremberrel való beszélgetésből úgy tűnik, hogy a Milla kérte fel Bajnait az október 23-ai felszólalásra, de később a civil szervezet visszatáncolt a felkérésből, majd feltételeket is támasztott a volt miniszterelnöknek. Idővel Bajnai Gordon és csapata is elbizonytalanodott, hogy hasznos-e a volt miniszterelnöknek, ha a Milla október 23-ai demonstrációján jelentkezik be az ellenzék leendő vezérének. A gondot a baloldal töredezettsége jelenti. A baloldali pártokat és rendszerkritikus civil szervezeteket ugyanis egyetlen dolog köti össze: mindannyian Orbán Viktor vereségét szeretnék 2014-ben. Ellenben számtalan dolog taszítja őket egymástól, például az, hogy minden egyes szereplő eltérő forgatókönyvvel, nem mellesleg más baloldali személyiségek iránti ellenszenvvel rendelkezik. A matematikai képlet elméletileg egyszerű: ha az ellenzéki pártok támogatottságát összeadjuk, akkor a Fidesz akár meg is verhető két év múlva. 2012 nyarára ugya­nis a Fidesz 2010-es támogatói tábora szétesett: 3 millió 300 ezer főről 1 millió 350 ezerre csökkent. Az MSZP támogatói köre 1 millió 200 ezer főnek felel meg, a Jobbiké 700 ezer fő, az LMP-é 450 ezer. A DK a parlamenti bejutási küszöb alatt volt még a nyáron, de a mérhető tartományban helyezkedett el, 150 ezer fő körüli stabil támogatóval. Gyurcsány Ferenc akcióival, egyebek mellett az éhségsztrájkjával az újabb mérések szerint 5 százalék fölé kerültek, akár 200-300 ezer emberre is tehető a DK-s tábor.

Egy matematikailag szükséges összellenzéki összefogásban az MSZP, LMP és DKpártok mellett „játszik még” a Milla, és a Szolidaritás, illetve az egykori SZDSZ-es szavazók megnyerésének az ígéretét hordozó különféle liberális egyesületek. Kuncze Gábor egykori pártelnök – aki jó kapcsolatot ápol Bajnai Gordonnal – a közelmúltban hozta létre a Szabadelvű Polgári Egyesületet, Fodor Gábor volt fideszes, majd szabad demokrata vezető pedig a Szabadságért Alapítványt. Kuncze nyilatkozott is arról – és ez az egyesülete honlapjának a nyitócikke –, hogy Bajnai Gordon megjelenítője lehet egy ilyen összefogásnak. Úgy tudjuk, hogy az is tervbe volt véve, hogy esetleg Kuncze egyesülete lenne az ellenzéki összefogás „keltetője”. Ezzel szemben a Milla is egyesületté igyekszik válni. A legbiztosabbnak az tűnik, hogy új szervezetet gründol Bajnai.

A kihívást az jelenti, hogy a jelenleg párt nélküli Bajnai Gordon hogyan lehet vezetője egy olyan összefogásnak, amely pártként vagy pártok koalíciójaként megnyeri a 2014-es választásokat. Különösen úgy, hogy jelenleg a legnagyobb táborral és infrastruktúrával az MSZP rendelkezik, amelynek vezetői az összefogás kérdése elől taktikusan kitérnek. A „kvantumugrás” másik gátja, hogy a szereplők többsége a másikat éppen nem szeretné látni az együttműködésben: az LMP és a Milla politikusai nem szívesen működnének együtt az MSZP-vel, a DK-val pedig különösen nem. Gyurcsány Ferenc viszont a Milla működését tartja károsnak, burkoltan azzal vádolta meg őket, hogy valójában a Fidesz kottájából játszanak. A volt miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában ugyanis azt állította, hogy a Milla sokat árt, elszívja a levegőt a kormánnyal szembeni alternatíva elől, mert nem tesz különbséget a demokraták és a jelenlegi rezsim között. Ha a jelenlegi helyzet marad, október 23-án a DK külön fog ünnepelni, és nem fogják korlátozni saját magukat azért, hogy a Milla tüntetéseire elegen tudjanak menni. „Nem javaslom, hogy bárki is elmenjen a Milla tüntetésére biodíszletnek, hogy építse a Milla nimbuszát, ami rossz célt szolgál” – érvelt Gyurcsány Ferenc, aki ironikusan a Millát egy varrószakkörhöz hasonlította. Az egykori miniszterelnök egyébként Bajnait is figyelmeztette, hogy ne bízzon a Millában, hanem próbálja meg összefogni az ellenzéket.    

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!