hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A mindenkori kormány általában versenyelőnyben van

2012. 09. 20.
A regisztrációval a bizonytalanokat tartaná távol a Fidesz a voksolástól, az ajánlószelvény-rendszer megváltoztatásával polarizálná az ellenzéket, a kampányfinanszírozással pedig a „rettegett” Simicska Lajosnak szolgáltatnák ki az MSZP-től az LMP-ig az összes pártot – foglalhatók össze dióhéjban azok az állítások, melyekkel a Fidesz választási reformját kritizálják ellenzéki oldalról. László Róbertet, a Political Capital választási szakértőjét és Lánczi Tamást, a Századvég vezető elemzőjét kérdeztük a „vádakról”.  

Valóban az lehet a Fidesz célja az előzetes feliratkozással, hogy távol tartsa a stabil választási preferenciával nem rendelkező úgynevezett bizonytalanokat?

László Róbert: – Mivel kormánypárti politikusoknak komolyan vehető szakmai érveket nem sikerült felsorakoztatniuk a regisztráció mellett, nehéz másra gondolni, mint egyszerű politikai számításra. A Tárki 2010 áprilisában végzett kutatásából az derült ki, hogy minden tizedik aktív választó az utolsó két hétben határozta csak el, mely pártot támogatja. A Tárki nyilván nem mér(het)te, hogy közülük hányan maradtak volna le egy most bevezetésre váró regisztrációs procedúráról, de a Fideszben okkal gondolják, hogy az utolsó két hétben kap észbe rengeteg nem elkötelezett, politikával alig foglalkozó, tehát veszélyesen kiszámíthatatlan választó.

Lánczi Tamás: – Érthető, hogy az ellenzéki pártok részéről kiemelt figyelemmel követik a választási rendszerrel kapcsolatos változtatásokat, hiszen az eredményre jelentős hatással lehetnek az új szabályok. Mindezek ellenére a jelenlegi felmérések szerint a bizonytalanok táborában inkább a jobboldalnak vannak tartalékai, a Fidesztől eltávolodó rétegek „mentek át” bizonytalanná, de attitűdjükben jobboldali érzelműek maradtak. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a regisztráció a kormánypártoknak kedvez, azonban az bizonyos, hogy az „eszem-iszom-utaztatom” szavazatvásárlásoknak gátat szab. A választási törvényről szóló vita egyébiránt alkalmat ad az ellenzéknek arra, hogy a Fidesszel szembeni kritikai toposzaikat „építsék”, akár valós vagy vélt félelmeket keltsenek. Bár lehet, hogy a Fidesznek is jobb, hogy erről szólnak a közéleti viták, mintsem a gazdasági kérdésekről. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!