hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elrugaszkodás és tündérmese helyett recesszió
Csak semmi pánik?

2012. 09. 14.
A kormányzati menetrend szerint az idei évnek kellene lennie az elrugaszkodás évének. A KSH közleménye szerint viszont 1,2 százalékos visszaesésről beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is recesszió van Magyarországon. A minisztérium a nemzetközi trendekre mutogat, a közgazdászok és az ellenzéki pártok Matolcsy Györgyre.

Orbán Viktor tavaly februárban határozta meg a ciklus menetrendjét. A miniszterelnök szerint 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás esztendeje, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz.

Matolcsy György a CNN-nek a nyár elején adott interjújában  arról beszélt, hogy a válságnak vége, és sikerként jellemezte a magyar gazdaságpolitikát. Richard Quest kérdésére, miszerint a magyar gazdaság több mint egy százaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban, Matolcsy emlékeztetett arra, hogy viszont a tavalyi év utolsó negyede az egyik legjobb volt az EU-ban. „Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így: robusztus gazdasági növekedéssel rendelkezünk. Ez az év egy kicsit rizikós, ebben igaza van" - tette hozzá Matolcsy.  Azt is kijelentette, hogy „a magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz".

A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2012. második negyedévében 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, mert a gazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. Az információ, kommunikáció mint nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett, míg az építőiparé jelentősen visszaesett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!