hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Budapesten él a legkeresettebb náci

2012. 07. 12.
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ azt szeretné elérni, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel az eljárást Csatáry Lászlónak, a második világháború idején működő egyik volt kassai gyűjtőtábor parancsnokának ügyében, tekintettel az egykori táborparancsnok életkorára.

A náci bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ Csatáry Lászlót tartja a legkeresettebb háborús bűnösnek az egész világon. A Fővárosi Főügyészség április 20-án közölte, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 95 éves Csatáry László ügyében Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjének feljelentése alapján. Az ügyészség akkor azt közölte, hogy még nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.
Az Utolsó Esély Akció – küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Efraim Zuroff elmondta: hétfőn ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. Az igazgató közölte, hogy talált Ausztráliában egy kassai túlélőt, akinek – állítása szerint – kilenc rokonát „Csatáry küldte halálba”, közülük négy esetében külön utánajárással érte el, hogy Ukrajnába deportálják őket.
Efraim Zuroff szerint 15 ezer zsidó ember 1944-es deportálásáért volt felelős Csatáry László, akinek a kegyetlenkedéseire izraeli és egyesült államokbeli tanúk is emlékeznek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!