Heves viták kísérik a szakképzés átalakítását már attól fogva, hogy a területet átutalták az oktatásügyi tárcától a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe. Hoffmann Rózsáék mosták kezeiket, Pokorni Zoltán oktatásügyi bizottsági elnök pedig vívta szélmalomharcát. A miniszterelnök által is támogatott NGM-javaslatok hátterében Demján Sándort és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát emlegetik, s az NGM vezetőinek nyilatkozataiból rendre kitűnt: deklarált cél a hazai szakképzési rendszer racionalizálása, hozzáigazítása a gazdaság valós igényeihez, illetve a gyakorlati képzés színvonalának emelése, méghozzá a hazai cégeknek – főként a kkv-szektornak – a szakképzésbe való bevonásával, mindezt a foglalkoztatás növelése érdekében. Érveltek a 25 százalékos szakiskolai lemorzsolódás megakadályozása, a közismereti tárgyak csökkentése mellett, s német mintára a duális szakképzés (cégeknél folyó gyakorlati képzés) megteremtését sürgették. Matolcsyék a köznevelési törvénybe is beleszóltak, többek között a 16 éves tanköteles korhatár vagy a hároméves szakképzési idő is az ő „érdemük”.
Az elfogadott módosítások alapján a szakképzés időtartama az eddigi négy évről három évre csökken, ezen belül megmarad a kétévnyi elméleti és gyakorlati szakképzés, ezen felül a közismereti tárgyakra – a NAT által előírt matematika, magyar, idegen nyelv, informatika stb. tananyag átadására – egy év, azaz a teljes időkeret 33 százaléka áll rendelkezésre. A gyengébbeknek nyolcadik után beiktatják a felzárkóztató HÍD-évfolyamot. A zárószavazást megelőzően döntött a parlament arról, hogy a közismereti tárgyakra fordítható idő arányát az NGM-indítvány alapján 33 százalékban rögzítik, nem pedig Pokorni Zoltán javaslata szerint „legalább” 33 százalékban. Egyes szakértők szerint a legalább-legfeljebb vita teljesen lényegtelen, mert az 1996 óta törvényileg előírt két év szakképzési időt eleve köteles minden szakiskola betartani. A szavazást egy kormánypárti szakpolitikus lapunknak úgy kommentálta: a mozgástér mégiscsak bővült annyiban, hogy az „összes időkeret” harmadáról van szó, így a közismereti tárgyakat feltehetően a legtöbb szakiskola az első évfolyamra fogja koncentrálni, mégpedig a felzárkóztatásra összpontosítva. A másik lényegi változás, hogy a diákok már a kilencedik évfolyamtól tanulószerződést köthetnek a gyakorlati szakmai képzést vállaló külső céggel, de kizárólag tanműhelyben folyó képzésre, s a szerződésnek már nem előfeltétele a szintvizsga.
A vita a közismereti oktatás visszaszorításán van. Pokorni támogatta, hogy a tanműhelyből minél gyorsabban kerüljenek a gyerekek a ténylegesen működő cégekhez gyakorlatra, de ellenezte a képzés lerövidülését és azt, hogy radiálisan csökkenjen a közismereti órák száma. Szerinte félő, hogy a szakképzés így leegyszerűsödik egyes cégek betanított munkásainak képzésére, ahol a fiatalok foglalkoztatása csak arra a pár évre biztosított, amíg a cég állami támogatást kap utánuk. „A 30 ezer hazai szakiskolásból 8 ezer lemorzsolódik, számukra megoldás lehet a rövidített szakképzés, amire egyébként eddig is megvolt a lehetőség az előrehozott szakképzés formájában. Ennek kiterjesztésével viszont a motivált többséget is visszahúzzuk, és elzárjuk attól, hogy továbbépíthető, piacképes tudást szerezzenek, miközben a szakiskolát végzettek jelentős része eddig is az érettségi vagy további szakmák felé orientálódott, hogy ne legyen munkanélküli. A hároméves szakképzés egyetlen magyarázata, hogy régen is ennyi volt” – mondta forrásunk. Hozzátette: Németországban is hároméves a szakmunkásképzés, de ott kilencéves az általános iskola, ahol másfélszer annyi az évenkénti közismereti óra, mint nálunk. A munkaerő-kínálat ott úgy igazodik a kereslethez, hogy a gyerekek először azzal a céggel szerződnek, amely hajlandó a képzésüket finanszírozni, majd ehhez keresnek iskolát, nálunk ellenben a – problémás gyerekek gyűjtőhelyének számító – szakiskolák próbálnak szerződést kötni cégekkel.
2012. 06. 08. (XVI/23)
