hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Oligarchák márpedig vannak
Magánérdekek fogságában az állam

2012. 03. 13.
Mivel a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a kontrollintézmények pedig képtelenek a hatalmat korlátozni, magánérdekek érvényesülnek a közérdek helyett. A pártfinanszírozás és az üzleti szektor szembesül a legriasztóbb korrupciós kockázatokkal - hangsúlyozza a Transparency International Magyarország (TI) legutóbbi tanulmányában.

A TI Magyarországi szervezetének új tanulmánya a korrupciós kockázatokat mutatja be hazánkban a 2008-2011-es időszakban. A TI által kialakított úgynevezett Nemzeti Integritás Rendszer (NIS) keretén belül 13 magyar intézményt és szektort vizsgáltak meg, melyek az ország integritási rendszerének alappillérei. A több mint száz szakértő közreműködésével elkészült tanulmányban górcső alá vonták a törvényhozástól és végrehajtástól kezdve a rendvédelmi szerveken és közigazgatáson át a médiát és üzleti szektort is.

Az eredmények könnyebb megértéséhez és kimutatásához pontrendszert alkalmaztak. A kialakított skálán jól látható, mely szervek a legveszélyeztetettebbek korrupciós szempontból. TI jelentése kiemeli, hogy a magyarországi fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, ezáltal pedig a vizsgált intézmények integritása is sérült. Még ahol az elfogadott jogszabály megfelelő alapokat is teremt a függetlenséghez, kétséges, hogy az olyan kontrollintézmények, mint az Állami Számvevőszék vagy a bírósági igazgatás új szervei képesek-e befolyástól mentesen működni a gyakorlatban.

Hack Péter, a kutatás vezetője a közel háromszáz oldal terjedelmű tanulmány bemutatásának sajtókonferenciáján elmondta, hogy bár tapasztalható néhány pozitív változás, érdemi áttörés nem történt a legutóbbi jelentésük óta. A jogbiztonság, a fenntartható fejlődés és az élet minőségének megtartása érdekében a vizsgált szektoroknak külön-külön is erősnek kellene lenniük, ezért részletesen elemzik az adott pilléreket, és minden problémára igyekeznek megoldást kínálni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!