A kutatás nem az európai szörnyet keresi, nem akar ujjal mutogatni, hogy „íme megvan a vén kontinens legveszélyesebb politikai pártja”; inkább összehasonlítást végeznek az országokban terjedő populista nézetek között, eredményeiket pedig a kormányok, akadémiák és egyéb befolyásos fórumok elé terjesztik a változás reményében.
A Jobbik mérete és támogatottsága régóta magára irányítja a nemzetközi sajtó figyelmét; így nem csoda, hogy a Demos ezzel nyitotta sorozatát a radikális mozgalmakkal kapcsolatban. Vizsgálják, mit tartanak a Jobbik-támogatók az ország fő társadalmi problémájának, illetve, hogy miként viszonyulnak a különböző állami intézményekhez és az Európai Unióhoz. Vizsgálatukhoz a Facebook nevű közösségi oldalt használták föl.
Mint kiderült, a Jobbik Facebook-támogatóinak 71 százaléka férfi, és 64 százaléka harminc év alatti. Megdöbbentő, hogy 30 százalékuk 16 és 20 év közötti, az ifjúság megszólítása tehát erőssége a radikális pártnak, melyhez az is hozzátartozik, hogy az ifjakban van a legnagyobb igény a status quótól való elszakadásra. A Jobbik-szavazók 15 százalékának van felsőfokú végzettsége.
A támogatók legfőbb aggodalma a romaintegráció kérdése, melyet utcai jelenéseik során kevésbé hivatalos és szalonképes formában szoktak társadalmunk kifejezésére juttatni. A Jobbik egyik szerencséje, hogy bár a politikai kiábrándultság az ő támogatóikat sem kerülte el, mégis sikerült őket szavazásra bírni, ellentétben a liberális baloldallal.
Jonathan Birdwell, a munka társszerzője szerint elsősorban a kisebbségekhez való viszonyulás teszi aggasztóvá a Jobbik terjedését. Az erőszak egyelőre ugyan nem kifizetődő számukra, hiszen legitim politikai erőként akarják magukat eladni. Ez bizonyos szempontból viszont még veszélyesebb is, hiszen beszivárognak a politikai rendszerbe, és az esetleges baj így alattomosabban szakad az országra. E taktika miatt nem lehet egy lapon említeni a nemrég botrányosan címlapokra került német Türingiai Hazavédelem csoporttal, amelynek bűnlistáján nem egy gyilkosság van már.
A náci ideológiák azonban kétség nélkül némi kapcsot jelenthetnek a német „hazavédőkkel”, ellenben Európa többi szélsőséges mozgalmával, kiknek figyelme más gondokra irányul. Míg a Jobbik a romakérdésen lovagol, és olykor nem átall zsidózni sem, nyugatabbra inkább az iszlám térnyerés van terítéken. Nyilván ezen szervezetek tagjai között is akad nem egy antiszemita személy, pártszinten azonban ezt nem fejezik ki, sőt!
Európa más országaiban még a szélsőségek is felfogták, hogy a demokrácia védelmében Izrael pártját kell fogni. A Jobbik ezzel szemben palesztinpárti. A számok és statisztikák arról tanúskodnak, nem lehetetlen, hogy a Jobbik a jövőben még feljebb jusson a politikai lajtorján. Elvileg az a tény is javukat szolgálhatná, hogy bár az Európai Unióhoz való csatlakozás demokratikus követelmények teljesítéséhez kötött, ha a csatlakozás egyszer megtörtént, nem igazán áll fenn olyan mechanizmus, mely gátat szabhatna ezen kritériumok utólagos leépítésének.
Az IMF és ehhez hasonló intézmények azonban még komoly kontrolleszközök a nemzetközi közösség kezében – ne felejtsük, az osztrák radikális kormánypárt erejét is ily eszközökkel roppantották össze. Így nem valószínű, hogy kész lenne a terep a Jobbik kormányzására, valószínűleg osztrák testvérükhöz hasonló vég érné őket a kormányzati pozícióban.
Mint Birdwell is utalt rá, ellenzéki pártként könnyű utópisztikus elveket pufogtatni, de ha a nép bekapja a horgot, és bizalmat szavaz, a sovány büdzsé, a fékek és ellensúlyok általában szertefoszlatják a rózsaszín álmokat (ha egyáltalán tényleg szándékukban állt azok valóra váltása). Hasonló zsákutcában szorong ma a Fidesz…
Mint már utaltunk rá, Európa többi populista mozgalma az iszlám veszélyére hívja föl a figyelmet. Ahogy arról a Hetek beszámolt (Iszlám dzsihád a szomszédban. Hetek, 2012. január 27.), Boszniában valósággal hemzsegnek a vahabita iszlám csoportok. Jamie Bartlett szerint ez rendkívül aggasztó, hisz fundamentalista nézeteikkel a vahabiták is alapjaiban veszélyeztetik az európai érdekeket. Szaúd-Arábia pumpál milliárdokat a térségbe, hogy a vahabita nézeteket propagálják (bár hasonló tevékenységet világszerte folytat). Nem csoda, hogy az európai kormányok eddigi liberalizmusát egyre inkább a határok lezárásának és a bevándorlás korlátozásának gondolata váltja föl.
Ennek érdekében az elmúlt 10 évben a radikalizmus komoly fejlődési folyamaton ment keresztül Európában. Ezen szervezetek és pártok az emberi jogok oltalmazójaként tartják számon magukat, és mintegy válaszképp az iszlám nézetekre, női és melegjogokat is hirdetnek. Figyelmük a rassz kérdésköréről immár jócskán elterelődött.
Az Egyesült Királyság utcáin az Angol Védelmi Liga masírozik, miután az urnákba számukra nem sok cédulát dobtak. A franciákat a Le Pen vezette Front Nationale párt győzködi nem kevés sikerrel, mivel a franciák egy jelentős része vevőnek bizonyult az alapjaiban szélsőjobbos, de szélsőbalos gondolatokat is jócskán magába olvasztó csoportosulásra. Bár északabbi területeken az elmúlt időben Norvégiára irányultak a lencsék Brevik ámokfutása miatt, mégsem itt jellemző annyira a radikalizmus, a norvég Haladás Párt ugyanis nem számít már annyira szélsőségnek. Inkább jól beágyazódott konzervatívoknak mondhatók, csak akadt köztük egy kontrollálhatatlan tag. A dán Néppárt, a Svéd Demokraták és az Igaz Finnek annál jobban feszegetik a határokat: a régóta fönnálló szocialista jóléti államot alapjaiban veszélyeztető keleti bevándorlást kívánják megfékezni.
Olaszországban a Lega Nord, illetve a CasaPound nevezhető szélsőségesnek, látókörükben azonban főleg hazai ügyek állnak, az iszlámmal kevéssé foglalkoznak.
Két elem mindenképp közös az említett pártokban: a főáram politikájából és a kormányból való mélységes kiábrándulás, valamint a hazai kulturális identitás megőrzése. A Jobbik egyedülállósága abban áll, hogy ebbe roma- és zsidóellenes retorikát vegyít. Nyugaton a zsidógyűlölet tabutéma, és Izrael támogatása a NATO célja is a demokrácia megőrzése érdekében. Jamie Bartlett fogalmával élve Kelet-Európa viszont még a Szovjetunió elnyomásának másnaposságában él, mely teret ad a jól ismert zsidó összeesküvés-elméletek terjedésének.
Az antiszemitizmus azonban továbbra is egész Európában ott lappang – jelentette ki Bartlett –, csakhogy jelenleg az iszlámra irányuló figyelem miatt szőnyeg alá került, ami nem zárja ki, hogy a harmincas, negyvenes évekhez hasonlóan nem bukkanhatnak elő újra bármikor. Sőt, a kultúraellenes összeesküvés-elméletekben már Nyugaton is újra talajra lelt, és gyorsan terjed.
ÚjnáciŰprovokáció azŰantifasisztaŰtüntetésen
Neonáci provokátorok zavarták meg az Új Színház eltt Dörner György kinevezése ellen meghirdetett antifasiszta tüntetést szerda este. A mintegy félezer demonstráló közé körülbelül ugyanennyi vagy még több ellentüntet vegyült, akik a helyszínre érkez rendrökkel is egymásnak mentek az atv.hu tudósítása szerint. A színpadról azt próbálták megértetni az ellentüntetkkel, hogy mindenki magyar, a zsidók és a cigányok, valamint a színpadról szólók is. Az ellentüntetk azonban, akik között sok volt a gárdista ruhás, üvöltéssel reagáltak: „takarodjatok, mocskos zsidók”. A rendrök három szélsjobboldali ellentüntett megbilincselve vezettek el a helyszínrl.
A tüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szervezte. „Meghívunk, tiltakozz velünk, amikor a szélsjobb a második világháború után újra elfoglal egy országos közintézményt! Magyarországon az adófizet polgárok pénzén támogatott Új Színház vezetését átveszi egy szélsjobboldaliságáról ismert igazgató. (…) Tarlós István fpolgármester a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására a színház egyik tervezett vezetjét, Csurka Istvánt ugyan »ejtette«, de az igazgató kinevezését nem vonta vissza. A cégért ugyan levette, de a kocsmáros attól még megmaradt” – állt a MEASZ felhívásában.
A szélsjobboldali tüntetk egyébként a január 2-ai Operaház eltti ellenzéki tüntetést is igyekeztek megzavarni. Taktikájuk a harmincas évek német szélsjobboldali szervezeteinek stratégiáját idézi, amelyek rendszeresen utcai verekedéseket provokáltak.
2012. 02. 03. (XVI/05)
