A kialakult helyzetért döntő mértékben a saját presztízsszempontjain túllépni képtelen köztársasági elnököt és a szocialista frakciót terheli a felelősség.
Sólyom László szakított elődei gyakorlatával és úgy döntött, hogy a köztársasági elnök jelölési jogának gyakorlása előtt sem közvetlenül, sem közvetve nem egyeztet a pártokkal. Szögezzük le, ehhez az elnöknek joga van, ugyanakkor mégis jó oka volt Göncz Árpádnak és Mádl Ferencnek arra, hogy nem ezt a gyakorlatot követte. Abban az esetben, ha a jelölést előzetes egyeztetés előzi meg, az elnök számára kiderülhet, hogy a jelölt minden erénye ellenére sem kapja meg a kellő parlamenti támogatást (legyen szó országgyűlési biztosról, legfőbb ügyészről vagy a legfelsőbb bíróság elnökéről), így a saját, illetve a jelölt presztízsének sérelme nélkül eltekinthet a jelöléstől. Ha azonban az előzetes egyeztetés során a frakciók támogatásukról biztosítják az elnök jelöltjét, akkor az elnök joggal várhatja el, hogy a parlamenti szavazás során is tartsák magukat adott szavukhoz, és biztosítsák a megválasztáshoz szükséges többséget. Amennyiben a frakciók az előzetesen tett ígéretüket megszegik, az elnök indokoltan fejezheti ki erkölcsi felháborodását az ígéretszegés miatt.
A Sólyom László által választott gyakorlat, vagyis az, hogy a nyilvánosság és a parlamenti frakciók egyidejűleg értesülnek a jelölt személyéről, és véleményüket nem az előzetes egyeztetés során, hanem a szavazásnál fejtik ki, súlyos kockázatokkal jár. Azzal a kockázattal, hogy a parlament leszavazza az elnök jelöltjét. Ez történt a héten a legfelsőbb bíróság elnöki tisztére jelölt bírónő esetén is – aki már a második jelölt volt erre a tisztre –, és rendszeresen megtörtént az ombudsmanjelöltekkel is.
Az elnök mentségére legyen mondva, jelöltjei többnyire szakmai és emberi minőségben jobbak voltak, mint a pártok által kimutyizott kompromisszumok eredményeként megválasztott tisztségviselők (tisztelet a kivételnek). Külön igaz ez Havasiné Orbán Máriára, aki kifejezetten jó jelölt a legfelsőbb bíróság elnöki tisztére, arra a pozícióra, ahova – szemben az internetes fórumokon felbukkanó a szocialistákat mentegető blöffökkel – nincs korlátlan számú jó jelölt.
A bíróságok ugyanis sürgős reformra szorulnának. Az 1998-ban elindított és számos progresszív elemből álló igazságügyi reform ugyanis több ponton korrekcióra szorul. A reform eredményeként létrejött bírói függetlenséget sokan paravánként tartják maguk elé minden külső kritikával szemben, holott az önigazgató bírósági szervezet belterjesen, átláthatatlanul, rossz hatékonysággal működik, a kontraszelekció sem a kiválasztásban, sem az előmenetelben nem csökkent az utóbbi évtizedben, sőt sok ponton erősödött. A függetlenséget sok bíró összetéveszti az immunitással. A függetlenség liberális elve mellett nem működik a számonkérhetőség demokratikus követelménye.
Az elnök által jelölt bírónő a bírósági szervezeten belül vezető tisztséget betöltő bírák azon elenyésző kisebbségéhez tartozik, akik jól látják a problémákat, és jól látják a kibontakozás irányait is. Az igazságszolgáltatásnak elemi érdeke lenne, hogy az a hatalmi ág, amely belső működését tekintve a legkevésbé modernizálódott az elmúlt évtizedekben, ilyen szemléletű első embert kapjon. Sólyom László szerintem jól választott jelöltet, és ezen a tényen a jelölés módja sem ront.
A szocialista képviselőket óriási felelősség terheli, amikor a jelölés módja miatti elégedetlenségüket úgy vezetik le, hogy a jó jelöltet leszavazzák. Ilyen sajnos már történt a korábbiakban is, amikor Fülöp Sándort az elnök kiváló jelöltjét a jövő nemzedéke országgyűlési biztosa címre a jelölés módja ellen tiltakozva szavazták le a frakciók. Bár ő egy későbbi jelölés alkalmával mégis megkapta a kellő számú szavazatot.
A szocialisták felelőssége azért is nagy, mert bár a rendszerváltás óta nem sok reformot tudtak felmutatni, ezek közül örvendetes kivétel volt az igazságszolgáltatási reform. Éppen ezért kezdeményezőinek felelőssége, hogy az eredeti célkitűzésektől eltérő eredményeket visszametsszék, és a szükséges korrekciókat megtegyék.
A jelenlegi helyzetben a szocialisták azok mellé állnak, akik a változások ellenzői, akik visszaélnek a zavaros helyzettel. A szocialisták – akarva vagy akaratlanul – a bírói kar azon részének érdekeit képviselik, akik egy erősen kontraszelektált jogászi generáció képviselői, akik valójában már bíróvá válásukkor sem voltak alkalmasak erre a posztra, és azóta sem váltak alkalmassá, és akik részben vezető, részben bírói alkalmatlanságukkal emberek ezreinek életét keserítik meg évente. A szocialisták azt a gyakorlatot támogatják szavazataikkal, amely elzárkózik a bíróságok igazgatásának átláthatóvá tételétől (vannak olyan vezető bírók, akik nem is értik ezt a követelményt), és elzárkózik az ítélkezési hibák és tévedések nyilvános vitatásától és korrigálásától.
Márpedig az igazságszolgáltatásban is kérdés, hogy konzerváljuk-e a hetvenes-nyolcvanas évek rutinját és hatalmi gőgjét, vagy az új és még újabb kihívásokra rugalmasan reagáló, igazságot szolgáló és igazságot szolgáltató korszerű bíróságokat működtetünk. Látni kell, hogy a mai helyzetben a bíróságaink még közelebb vannak az előzőhöz, mint az utóbbihoz. Óriási felelősséget vállal magára az, aki akadályozza a jó irányú változásokat.
Kétségtelen, hogy Sólyom érzelmektől túlfűtött nyilatkozata, amelyben minden felelősséget a szocialistákra hárított, nem növelte a jelölt esélyét egy esetleges újabb szavazáson. A köztársasági elnök ahelyett, hogy a sikertelen választás után politikai bölcsességet mutatva kijelentette volna, hogy úgy látja, nem volt elég idejük a képviselőknek a helyzet, a lehetőségek és a jelölt megismerése, ezért újra jelöli Havasiné Orbán Máriát, inkább azt az utat választotta, hogy élesen megtámadta a szocialistákat. Ez azonban nem teszi könnyűvé a szocialisták számára azt, hogy másodjára megváltoztassák véleményüket.
A jelölt újabb leszavazása azonban rendkívül súlyos hazardírozás lenne. Márpedig a szocialista képviselőknek emlékezniük kellene, hogy ez a fajta szerencsejáték nem mindig jön be. Kár lenne elfelejteni, hogy ugyanilyen taktikázás, politikai hazárdjáték vezetett például Sólyom László elnökké választásához. A szocialisták nem vették a fáradtságot a 2006-os koalíciókötésnél, hogy akkori koalíciós partnerükkel megegyezzenek az elnökjelölt személyében. A megegyezés hiányában addig taktikáztak, míg eltaktikázták magukat, és végül kiderült, hogy mégsem tudják erőből keresztülvinni saját jelöltjüket.
A szocialisták Sólyom László elleni dühe inkább saját baklövésük miatt olyan engesztelhetetlen. Ha annak idején rugalmasabbak lettek volna az elnökjelölés során, nem állt volna elő a mostani helyzet. Lehet, hogy nem az általuk ideálisnak tartott jelölt lenne a köztársasági elnök, de nem is a jelenlegi személy töltené be ezt a posztot.
Havasinénál nem sok jobb jelölt van a legfőbb bírói posztra, rosszabb viszont rengeteg. Az újabb sikertelen választás miatti elhúzódó bizonytalanság pedig már most is súlyos rombolást végez az igazságszolgáltatásban. A jelöltnek igaza van abban, hogy a változásokat már tegnap meg kellett volna kezdeni. Lehet, hogy a szocialisták meggyőzik magukat és táborukat arról, hogy mindenről Sólyom László tehet, de az államfő nem visel politikai felelősséget az ország kormányozhatóságáért, a politikai pártok azonban igen. Nehéz lesz meggyőzni a választókat egy olyan párt kormányzóképességéről, amely kevés reformot hajt végre, és amit végrehajt, azt is saját kezűleg teszi tönkre.
2008. 12. 12. (XII/50)
