hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vakcinavita
Jön az influenza, de ki ad oltást?

2008. 11. 05.
„Ingyen akarja dolgoztatni a háziorvosokat az állam” – állította a Heteknek az országos hírnévre szert tevő háziorvos, aki a napokban megtagadta az egyébként ingyenes influenza elleni védőoltás beadását. Minden érintett jogszabályokkal magyarázza az igazát, a kérdés pedig egyre aktuálisabb: egy ENSZ-jelentés szerint világszerte 70 millió áldozatot is követelhet a következő influenzajárvány.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tard községben senki nem kaphatja meg az
influenza elleni védőoltást. Bár a vakcinát a központi költségvetésből
finanszírozza az állam, a helyi háziorvos egyelőre senkit nem olt be. Falusi
Ferenc országos tisztifőorvos már egymillió forintos bírsággal is megfenyegette
Keszthelyi Gyulát, ő azonban egyelőre kitart.

„A háziorvosoknak ingyen kellene vállalniuk a kockázatot” – mondja Keszthelyi
Gyula, aki szerint a védőoltással kapcsolatban alapvetően két ellentmondásos
terület van. Az egyik az, hogy nekik nem fizetik a pluszmunkáért járó bért, a
másik pedig az esetleges szövődményekkel kapcsolatos felelősség kérdése. „Óriási
joghézagok és teljes jogbizonytalanság van ezen a területen, hiszen a kötelező
egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerint a nem kötelező védőoltások
beadását nem az egészségbiztosítás finanszírozza, tehát a fizetésünkben nincs
benne” – mondja az orvos, a tisztázatlan felelősség kérdése pedig még ennél is
kényesebb kérdés számára. Állítása szerint két olyan per is lezajlott az elmúlt
években, amelyekben az orvosnak azért kellett „komoly kártérítést” fizetnie a
betegnek, mert az influenza elleni védőoltás következtében bénultak le.

„A háziorvos nem tagadhatja meg az oltás beadását, miután erre jogszabály
kötelezi” – így szól az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) álláspontja,
az ő utalásuk pedig a 2000-es háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi
tevékenységről szóló rendeletre mutat. Az Egészségügyi Minisztérium ugyancsak
erre a jogszabályra hivatkozik, és egyébként felkérte az ÁNTSZ-t a tardi
háziorvos ügyének kivizsgálására. Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője azt
nyilatkozta a Heteknek:

A Keszthelyi doktor példáját követő háziorvosok arra számíthatnak, hogy
„határozatban kijelölik” őket, majd ha nem hajtják végre a határozatban
foglaltakat, szabálysértési eljárást indítanak ellenük.

„A háziorvosok egy nagyon szerény javadalmazást kapnak, ebben az influenza
elleni védőoltás, és más nem kötelező védőoltások nem tartoznak bele” –
hallottuk az ellenvéleményt Éger Istvántól, a Magyar Orvosi Kamara elnökétől.
Éger a konkrét ügyben nem szeretne állást foglalni, de – mint mondja – „a tardi
kolléga markáns fellépése fókuszba helyez egy csomó tisztázatlan dolgot”. Az
elnök „teljesen önkényesnek” nevezte azt a miniszteri rendeletet, amelyből az
következik, hogy a költségvetés támogatása miatt ingyenes védőoltásokat ingyen
kell beadni. „A jog erejével visszaélve ingyenes munkavégzésre kényszerít a
miniszter egy csomó orvost” – mondja az elnök. Arra a kérdésre, hogy van-e
összefüggés a háziorvo­sok számának drámai csökkenése és a tardi háziorvos által
felvázolt állapotok között, Éger csak annyit mondott: „számos más, ennél
súlyosabb jogi rendezetlenség van, amelyek mellett ez a probléma eltörpül”.

Ami pedig a finanszírozást illeti, Molnár Barbara, az OEP sajtószóvivője úgy
látja, hogy mivel a háziorvos „fix finanszírozásban részesül, abban benne van a
védőoltásokkal kapcsolatos tevékenység is”. Hogy ez esetben kié a felelősség a
nem kívánt mellékhatások felbukkanásával, az ÁNTSZ válasza nem kifejezetten
megnyugtató: akkor kérhető számon az orvos, ha technikai okok miatt alakult ki a
szövődmény.

„A néhány száz oltástól nem esik le az aranykesztyű a kezünkről, inkább a
felelősség kérdése az igazán lényeges itt: elképzelhető, hogy a beteg
immunrendszerében van a hiba, és mégis elővehetik a háziorvost” – mondja dr.
Móczár István, aki harmincegy éve ad be oltásokat. És bár drukkol kollégájának,
biztosra veszi, hogy meg fogják büntetni.

Dr. Ambrus Anikó fővárosi háziorvos szerint elég sok orvos alkalmazza a náluk is
bevált módszert: a rendelő falára kihelyezik a nem kötelező oltásokkal
kapcsolatos – esetleges szövődményeket is tartalmazó – tájékoztatókat, és beadás
előtt aláíratnak betegeikkel egy nyilatkozatot, amelyben azok elismerik, hogy
tájékoztatást kaptak, és kérik az oltást.

Noha a szakma nagy része szükségesnek tartana egy átfogó
jogszabály-átvizsgálást, az ÁNTSZ munkatársa összességében „elszigetelt
jelenségként” aposztrofálja a Borsod megyei község háziorvosának bojkottját. Az
Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása pedig így szól: „A minisztériumhoz egy
konkrét bejelentés érkezett.”

Elnéptelenedő szakma

Másfél évtizeden belül 3000-3200 háziorvos utánpótlására lesz szükség
Magyarországon az Országos Alapellátási Intézet vizsgálata alapján.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!