A Nyugat viszont mindezeknek szűkében van. Nem kellene több pénzt, életet és
tekintélyt áldozni arra, hogy tovább kísérletezzen a lehetetlennel. Abba kellene
inkább fektetni, amit jól tud csinálni, mivel nincs morális kötelezettsége arra,
hogy azt tegye, amire képtelen” – foglalja össze az afganisztáni helyzetet
Stewart.
Az utóbbi időben egyre súlyosabb támadásokat intéztek a tálibok a civil afgán
lakosság ellen, de a nyugati haderők veszteségei is minden korábbinál magasabbak
lettek, az utóbbi két hónapban már az iraki veszteségek mértékét is meghaladják.
A drogkereskedelem, a korrupció és a törvénytelenség olyan mértékben sújtja a
politikai és gazdasági életet, hogy jelentős nyugati beavatkozás nélkül az
ország záros határidőn belül csődbe juthat. De mit tehet a Nyugat ebben a
helyzetben?
Nyugati politikusok szerint a válasz a még több pénz és a még több haderő –
erről beszél mindkét amerikai elnökjelölt is. Ám Stewart szerint nem ez a
megoldás. Nem a katonai jelenlétet kell növelni, mert az csak tovább borzolja az
afgán nacionalista kedélyeket. A Nyugatnak hiába a terrorizmus és a
drogkereskedelem elleni küzdelem a fő célja, az afgánokat sokkal inkább érdekli
a gazdaság helyzete és az alapvető ellátásokhoz való hozzájutás. Ha azt
állítjuk, hogy Afganisztánban van a terrorellenes harc egyik fő frontvonala, és
hogy a vereség nem alternatíva, azzal csak azt fejezzük ki, hogy nagyobb
szüksége van a Nyugatnak Afganisztánra, mint fordítva. Ez pedig nem ösztönöz a
változtatásra.
Ezért arra kell nagyobb figyelmet fordítani, ami már bevált. Elsősorban olyan
infrastrukturális beruházások megvalósításában segíthet a Nyugat, amelyek
jelentős mértékben hozzájárulhatnak az afgánok életminőségének javításához. 2001
óta 6,4 millió gyerek részesült oktatásban, jelentősen javult az egészségügyi
ellátás. Nyugati támogatással létrejött az afgán nemzeti bank, megerősödött a
nemzeti valuta, választott parlament és ütőképes hadsereg működik,
telekommunikációs és infrastrukturális projektek valósultak meg. Számos
település jutott áramhoz, iskolához és kórházakhoz az elmúlt évek során.
Ám az elért eredmények ellenére a helyzet sok szempontból pesszimizmusra ad
okot. A köztisztviselők nagy része nem rendelkezik alapfokú képesítéssel sem, a
tanárok egynegyede írástudatlan. Bár az ország középső és északi részében
történtek fejlesztések, az ország Pakisztánnal határos déli és keleti felében
továbbra is a tálibok uralkodnak. Itt folyik a világ ópiumtermesztésének 90
százaléka, itt fizetik a nyugati haderők a legdrágább árat a felkelőkkel szemben
vívott küzdelemben. Lehetetlen a kívülállóknak megreformálni ezt a rendszert.
A megoldás éppen ezért a sokkal hatékonyabb segítségnyújtás és a sokkal kisebb
katonai jelenlét lehet. Olyan tartományokban kell a fejlesztési beruházásokat
folytatni, ahol eddig is sikert értek el az erőfeszítések, és nem ott, ahol
dollármilliókat kell a biztonságra fordítani, ráadásul a helybeliek nem is
támogatják a fejlesztéseket. Az afgán kormány kérésének megfelelően a
me-zőgazdasági, energetikai és útháló-zat-fejlesztési projekteket kell
támogatni, és az olyan területeket, mint az oktatás, az egészségügy és a
vidékfejlesztés, ahol hamarabb láthatóvá válnak az erőfeszítések. Ez jót tesz
mind az afgán kormány, mind a Nyugat hírnevének. A nyugati katonai – vagy még
inkább titkosszolgálati – jelenlétnek pedig a terrorizmus elleni küzdelemre
kellene koncentrálnia.
2008. 07. 25. (XII/30)
