Az OECD oktatási ügyekért felelős igazgatósága mindig is arra törekedett,
hogy a kutatási eredményeit közkinccsé tegye és lehetőséget adjon a közvetlen
hasznosításukra is. Jelentéseik már korábban is rámutattak a magyar oktatásügy
egy-egy jellegzetességére. A PISA-vizsgálatok – melyekről talán legtöbben
ismerik a szervezetet – már felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar gyerekek
kiválóan oldanak meg típusfeladatokat, de problémamegoldó képességük nem fejlett
oly mértékben, hogy a szokványostól eltérő példákkal érdemben boldoguljanak.
Kiderült az is, hogy diákjaink nagy lexikális tudása nem elég ahhoz, hogy
életszerű szituációkban alkalmazzák az ismereteiket.
E mostani jelentés az elmúlt időszak felsőoktatásáról ad igen átfogó képet „Felsőoktatás
a tudástársadalomért” címmel. „A tudásgazdaság az a gazdaság, ahol a létrejövő
termékeknek egy meghatározó hányada információhordozó és tudás előállítására
alkalmas. Verseny zajlik az országok között, bizonyos országok előrébb tartanak
a tudásgazdaságban való térnyerésben. Azok pedig, amelyek hátrébb tartanak,
igyekeznek úgy alakítani a belső rendszereiket, hogy jobb pozícióba kerüljenek”
– mondta el lapunknak a jelentés címében is megfogalmazott célokkal kapcsolatban
Halász Gábor szakértő. Az OECD Oktatáskutató és Innovációs Központ
Igazgatótanácsának tagja szerint általános tendencia az, hogy a fejlett
országokban a felsőoktatási rendszerek részt vesznek a gazdaság
versenyképességének erősítésében, és a felsőoktatási politikát hozzákapcsolják a
gazdaság fejlesztésének politikájához. Egyre inkább menedzser szemléletű
embereket választanak rektoroknak, és a gazdasági élet szereplői mind gyakrabban
kerülnek be az egyes oktatási intézmények tanácsadó testületeibe.
„Ezek a jelentések nagyon sokszor tükröt tartanak az országok elé, és ezen
keresztül hathatnak leginkább. Valaki elégedett azzal a helyzettel amit elért,
valaki pedig nem. Ennek kapcsán indulhat el az egyes elemek megváltoztatása,
fejlesztése vagy éppen a reformok. A jelentésekben nagyon sokszor megjelennek
olyan témák, amelyek jelen voltak addig is a magyar oktatási gondolkodásban,
csak nem figyeltünk eléggé oda rájuk” – magyarázta a Heteknek Kemény Gabriella,
a Tempus Közalapítvány igazgatója, miért is tartja a magyar oktatásügy
szempontjából fontosnak a mostani dokumentumot.
Az OECD a jelentés elkészítéséhez ötvenkét szakértő bevonásával három éven át
vizsgálta huszonnégy tagország intézményeit. Többek között vizsgálták az
esélyegyenlőséget, a minőségbiztosítást, a finanszírozást, az emberi
erőforrásokat, a végzettek érvényesülését a munkaerőpiacon és azt is, hogy az
intézmények milyen mértékben vesznek részt a kutatásban és a fejlesztésekben. A
jelentésből jól látszik, hogy a vizsgált országokban a felsőoktatás rendszerére
a gyors és az igen mély változások a jellemzőek. Új oktatási formák és új
intézménytípusok születtek. Míg 1991-ben 68 millióan, addig 2004-ben 132
millióan tanultak a felsőoktatásban. A magyar hallgatói létszám „megugrása”
tehát nemcsak a rendszerváltozás utáni változásoknak tudható be, hanem egy
globális trendet követ. Jellemző tendencia még, hogy mindenhol emelkedik a nők
és az idősebbek aránya.
A jelentés a magyar gondolkozásmódtól eltérően nem minősít, hanem kategóriákat
jelöl ki, amelyekbe besorolja az országokat. Például két kategória jelenik meg
aszerint, hogy a háztartásoknak mekkora szerepe van a felsőoktatás
finanszírozásában. Azoknál az országoknál, ahol nagy ez a szerep, megkülönböztet
igazságosan, valamint egyenlőtlenül és igazságtalanul finanszírozó országokat.
Ez utóbbi kategóriába kizárólag a volt kommunista tömb országai kerültek,
például Horvátország, Lengyelország és persze Magyarország is.
Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a jelentés ismertetése kapcsán
elmondta, hogy jelenleg amúgy is zajlik a magyar felsőoktatás rendszerének
felülvizsgálata a bolognai rendszer tapasztalatainak fényében. Jövőre lépnek ki
ugyanis a felsőoktatás rendszeréből először nagy tömegben az új szisztéma
szerint végzett hallgatók, akikre nem tudni még, hogyan fog reagálni a
munkaerőpiac. A felvett 62 ezer hallgatóból csak 22 ezren folytathatják
tanulmányaikat mesterfokon, így sokaknak kell megoldaniuk azt a nem alapfokú
leckét, hogy mit lehet kezdeni a megélhetés szempontjából három év
irodalomtanulmányozással.
Kemény Gabriella többek között abban látja a jelentés hasznosulásának
lehetőségét, hogy a felsőoktatást aktívan formálók – Rektori Konferencia,
Országos Kredit Tanács, OKM szakértők – év eleje óta zajló egyeztetési
folyamatára hatással lesznek a megismert adatok. Az igazgató tervei szerint ez a
jelentés minden nagyobb felsőoktatási fórumra el fog jutni, vagy egy előadás
vagy egy ennek szentelt ülésrész formájában. Így az összes aktív szereplő
figyelmét fel tudják hívni a jelentésre és annak ajánlásaira, nemcsak az
oktatáspolitikai döntéshozók szintjén, hanem az egyes intézmények szintjén is.
2008. 06. 20. (XII/25)
