Az egészségbiztosítási rendszer alapgondolata abból az ötletből származik,
hogy mi, egészségesek „dobjuk össze” azt a pénzt, amiből aztán támogatjuk azt,
aki közülünk megbetegszik. Az első ilyen társulások hazánkban a kor
legveszélyesebb foglalkozását űzők, a bányászok között jöttek létre a 15.
században, olyan ma is hangoztatott elvek mentén, mint a szolidaritás és a
kockázatközösség. A bevételekhez a tagdíjak mellett már ekkor is hozzájárult a
bányatulajdonos.
Azóta az egészségbiztosítás rendszere maga is sokszor módosult az országon
átvonuló változásoknak megfelelően. A ma működő Országos Egészségbiztosítási
Pénztár (OEP) gyakorlatilag egy központosított pénzelosztó szervként
tevékenykedik csupán. Bár az alapítók szándéka szerint – ezt tükrözi a név is –
részben úgy kellene működnie, mint egy biztosítónak. Most a piaci szereplők
bevonásától várják azt, hogy növekedjen a rendszer hatékonysága és
működőképessége. A változások egyik alapeleme, hogy az egészségbiztosítási
pénztárakban kisebbségi, maximum 49 százalékos tulajdonosként a magántőke is
megjelenhetne.
A reform első változatát még Molnár Lajos vezetésével készítette el az
Egészségügyi Minisztérium, amely úgynevezett több-biztosítós rendszert vezetett
volna be, melyben a pénztárak – az állami biztosítóvá átalakuló OEP kivételével
– száz százalékban magántulajdonban lettek volna.
Csillag István volt liberális gazdasági miniszter, aki részt vett az említett
finanszírozási reform első változatának kidolgozásában (melyet, azóta legalább
egy tucatszor megváltoztattak), lapunknak megemlítette: neki a parlament elé
eljutott javaslat hallatán a hetvenes évek reformpolitikája jutott eszébe. Ekkor
ugyanis már mindenki látta, hogy valami nem stimmel, le kellene cserélni a
Trabantot Mercire. De az óvatosabbja megemlítette, hogy azért a biztonság
kedvéért nem ártana teheneket is befogni a Mercedes elé. Most is valami ilyesmi
történik. „A magánbefektetőket igyekeznek becsábítani az egészségbiztosítási
rendszerbe, de úgy, hogy közben megmarad az állami többségi tulajdon a
megalakuló pénztáraknál. És ezenkívül is elég szűk, beszabályozott lesz minden
szereplő mozgástere. Kérdés, hogy ez mennyire fog megfelelni a piaci élet
szereplőinek” – vélekedett az ismert közgazdász.
Csillag szerint ennek ellenére mégiscsak ez az első modell, amely működőképes
lehet. Bár kétségei vannak arra vonatkozólag, hogy „ha valakik rosszul csináltak
valamit százszázalékos tulajdonosként (értsd az állam), attól megjöjjön az
eszük, hogy csak 51 százalékos tulajdonossá válnak”.
A piac szereplőinek belépése mellett a másik nagy kérdés, hogy előnyös lesz-e
azoknak a változás, akik valamilyen ellátásra várva bekerülnek majd az új
rendszerbe.
Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke a
Heteknek elmondta: reményei szerint igen. Azzal, hogy belép még egy szereplő (a
pénztár) a szolgáltató (például a kórház) és a szolgáltatást igénybe vevő (ezek
vagyunk mi) közé, lehetővé válik a rendszer működésének optimálisabbá tétele –
azáltal, hogy a pénztárnak érdeke lesz, hogy azt a szolgáltatót bízza meg egy
adott feladat elvégzésével, aki kevesebb pénzért vagy jobb eredményességi
mutatók mellett, esetleg rövidebb várakozási idővel tudja vállalni.
Kökény szerint ma ugyanis az orvos egyfajta „fekete doboz” a rendszerben: nem
lehet róla tudni, hogy mit is kapunk majd tőle. A pénztárak belépésével lesz a
betegnek egy támogatója, akinek az anyagi érdekei is megkövetelik, hogy a
szolgáltató minőségi ellátást nyújtson, és ezt be is fogja rajta hajtani.
Havas Szófia, akit az MSZP-frakcióban a liberális javaslatok leghangosabb
kritikusának tartanak, lapunknak kifejtette: csak és kizárólag akkor szavazzák
meg a törvényt, ha az SZDSZ engedi, hogy az MSZP számára fontos részletkérdések
bekerüljenek a törvénybe. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a magánbefektetők a
tulajdonrészüknél nagyobb menedzsmentjogokat kapjanak. (Az egyik verzió szerint
– amit vitat Havas Szófia – úgy nézne ki a pénztárak igazgatótanácsa, hogy
három-három tagot delegálhatna az állami és a magánbefektetői oldal, de a
vezérigazgatót is a „tőkések” adnák. Így a befektetőknek nagyobb menedzsmentjoga
lehetne. E verzió hívei szerint másképp milyen érdeke lenne bárkinek – azaz a
befektetőknek – is pénzt tenni a rendszerbe, ha nem irányíthatják a pénztárat.)
Az sem világos, hogy a fejkvótákat és a díjtételeket ki számolná ki,
pontosabban, hogy melyik politikai lobbicsoport verziója érvényesül. Az egyik
változat szerint egy szakmai grémium dönthetne, melyben a biztosítók szakemberei
is ott ülnének, míg mások – így a szocialisták Havas Szófia nevével fémjelezhető
csoportja – a parlament ellenőrzése alá helyezné az egész folyamatot, hogy a
magánbefektetők ne tudják az üzleti érdekeik szerint – az emberek kárára –
manipulálni a fejkvótákat és a díjtételeket vagy éppen az alapcsomagok
meghatározását.
Információink szerint amúgy a kormánykoalíció több meghatározó politikusában
erős a kétely, hogy a biztosítók egyáltalán kívánnak-e ilyen feltételek között
belépni az egészségbiztosítás piacára, illetve, hogy az állandó
kompromisszumkötések során hihetetlenül megbonyolított rendszer egyáltalán
működőképes lesz-e. Úgy tudjuk, hogy maga Gyurcsány Ferenc – aki habitusával
ellentétes módon szinte alig nyilvánul meg e témában – számtalan egyeztetésen
megkérdezte Horváth Ágnes egészségügyi minisztertől: Ugye lesznek befektetők?
Kökény Mihály úgy érvelt lapunknak, hogy egy üzlet létrejöttéről csak a
megállapodások megkötése után lehetséges érdemben beszélni.
Lukács Marianna, a Patika Egészségpénztár vezetője, az Önkéntes
Egészségpénztárak Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, az a tapasztalata,
hogy több jelentős biztosító komolyan tervezi, hogy részt vesz az
egészségbiztosításban. A Patika Egészségpénztár is komolyan fontolgatja ezt a
lépést, ugyanis az elmúlt években pont olyan tapasztalatokra tettek szert, ami
sikeressé teheti őket az új területen is. Lukács Marianna elmondta, hogy
jelenleg is négyezer szolgáltatóval vannak szerződéses viszonyban, akiknél a
szolgáltatások minőségét rendszeresen ellenőrzik.
Mostanra nemcsak a kormány elképzelését ismerhettük meg, hanem porondra lépett a
Fidesz és a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) is a Magyar Orvosi Kamarával
(MOK) karöltve. A két koncepció lényegét tekintve azonosnak tűnik. A működés
jobbá tételét az OEP megerősítésétől és kis mértékű átalakításától várják, amibe
többek között beletartozna az, hogy az OEP irányítását kivennék a mindenkori
kormány kezéből. Biztosítékot jelentene az ellátás színvonalára, hogy a szabad
orvosválasztást kiterjesztenék, így kialakulhatna a versengés a betegekért. A
NEK és így egyben a MOK koncepcióját bírálók kiemelik, hogy ez az elképzelés a
jelenlegi helyzetet – a főorvosok uralmát és a hálapénz rendszerét – betonozná
be.
2007. 11. 02. (XI/44)
