Lázár, Tarlós és Kun a piacon
Fotók: Vörös Szilárd
Első szín: A piac
A nyakba kúszó nyirkos hideg Hódmezővásárhelyet sem kíméli. A városi piaccal
szemközti sportpálya pőre zászlórúdjaira két alkalmi munkás próbálja
felvarázsolni a nemzeti trikolórt, na meg az uniós csillagkarikát, mire a Vendég
megérkezik. „Fűt a hazaszeretet” – mondja egy jó kedélyű Fidesz-aktivista a
népszavazási aláírások begyűjtésére rendszeresített fabódéban toporogva, mikor a
fagyponti energiák felől érdeklődöm. Nem tudván honnan érkeztem, rögvest a
sajtókártyám után érdeklődik, mert hallotta, hogy Pesten ennek hiányában már rég
le lennék tartóztatva. A narancssárgában pompázó asszony hosszan sérelmezi, hogy
egy ennyire polgári városba, mint az övék, hogyhogy nem jött még el „a Tarlós”,
és amikor megérkezik a Hír Tv stábja, kegytárgyaknak kijáró tisztelettel érinti
meg a riporter mikrofonját.
A helyi rádiós nincs feldobva: „Jó lett volna nagyobb piacot rittyenteni, mert
ez így elég satnya” – néz körül a téren, és valóban vétség lenne azt állítani,
hogy egymást tapossák a vevők a zömmel kínai portékák körül. Talán ezt látva
döntenek úgy a helyszínre érkező nyakkendős fiatalok, hogy elmarad a kofákkal
megbeszélt parolázás, és a sajtó képviselőit a városháza irányába tanácsolják. A
harsány „viktoriánus” asszony könnyeivel küszködve veszi tudomásul a
gyászjelentést. Tovább szaporodnak a kérdőjelek: megérte-e a városba szervezni a
médiát csupán egy észbontóan izgalmasnak ígérkező sajtótájékoztató erejéig, ha –
mint kiderült – a betonüzembe tervezett látogatás is a programszervezők
radírjának áldozata lett.
2007. 11. 23. (XI/47)
