hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bomlik a MIÉP
Csurka kijelölte utódját

2007. 07. 10.
Elkezdődött a MIÉP legújabb szétverési kísérlete – nyilatkozta saját lapjában Csurka István, a párt elnöke, majd ugyanebben az interjúban bejelentette: megtalálta elnöki utódját. „Eszében sincs lemondani, a MIÉP szétverését pedig éppen ő vezeti, hogy minél kevesebb felé kelljen osztani a pénzt” – reagáltak a cikkel kapcsolatban a Heteknek egykori párttagok.



Fotó: Somorjai László

„A hírek igazak, elkezdődött a MIÉP negyedik szétszedési kísérlete” –
nyilatkozta a Magyar Fórum legutóbbi számában Csurka István. A lap tulajdonosa,
a MIÉP alapító-elnöke az első bomlasztási kísérletként Szabó Lukács akcióját
említi, ám ezt nem tartja jelentősnek. Annál inkább a 2003 elején lezajlott, és
végül Bognár László, Rozgonyi Ernő, Bíber József és mások kizárásával végződött
második kísérletet, amely hivatalosan ugyan a belső megújulást tűzte zászlajára,
Csurka szerint azonban a MIÉP megszüntetését és a maradékának a Fideszbe
olvasztását célozta.

A harmadik fejezet a Balczó Zoltán-féle bomlasztási akció volt szintén 2003-ban,
melyet Csurka hatalomátvételi kísérletként értékel, és volt párttársa motivációi
között megemlíti az anyagi érdekeket is: „Balczó, aki a parlamentben létünkkor
frakcióvezető-helyettes volt, és amellett bizottsági posztokat is betöltött, a
legnagyobb fizetést húzta az Országgyűlésben, és ezt vesztette el, amikor
kiestünk. Ekkor bukkant fel legerőteljesebben a bomlasztás indítéka: az
antiszemita elnököt el kell távolítani, mert személye, politikája, örökös első
helyen való szereplése az Antiszemitizmus Magyarországon című kiadványokban
akadályozza a pártvezetők, a tisztségviselők érvényesülését, beilleszkedését a
rendszerbe.”

Csurka a jelenlegi bomlasztási kísérlet főszereplőjének Szabó István budapesti
elnököt tartja, aki mögött „többen is felbujtóként sorakoznak föl”, többek
között Zsinka László, a párt 2006-os főpolgármester-jelöltje. Tény, hogy Szabó
és további tizenkét MIÉP-vezető tavaly decemberben írt egy, a párt több éve
tartó „súlyos kudarcsorozatának” okait firtató levelet az elnöknek címezve.
Ebben számon kérik az elnökből áradó bizalmatlanságot, a párt fiatalokat riasztó
tehetetlenségét, a homályos alapszabályt.

A párt belügyeiben jártas források Csurka nyugdíjazására tett kísérletként
értékelték Szabóék diplomatikus hangvételű levelét. Úgy tűnik, az elnök is,
hiszen sem márciusban, sem májusban nem hívta össze a tisztújító országos
gyűlést.

Megkeresésünkre Szabó István annyit mondott: a MIÉP-ben nem szokás a kibeszélés,
ezért sem ő, sem társai nem fogják a nyilvánosság előtt megvitatni a párt
belügyeit, „még akkor sem, ha Csurka éppen ezt teszi”.

A pártot ismerők szerint a közeljövőben várható Szabóék kizárása, aminek az
lenne a célja – vélik –, hogy mire Csurka mégis elszánná magát a tisztújításra,
ne maradjon esélyes ellenlábasa a pártban. A MIÉP-et belülről is jól ismerő
forrásunk állítja, „Csurkának eszében sincs lemondani”, annak ellenére, hogy az
említett interjúban megnevezte utódjelöltjét: „Barátom, jelenlegi
elnökhelyettesem, dr. Kovács László” személyében.

A MIÉP a 2002-es parlamenti választáson elért 4,3 százalékos eredménye alapján
2006-ig évi mintegy 80 millió forint állami támogatásban részesült. Annak
érdekében, hogy a pénzből minél kevesebbet kelljen elkölteni, Csurka felszámolta
a párt vidéki szervezeteit, bezáratta irodáit, és elkezdte kiszorítani a
lehetséges riválisokat – mondta a Heteknek egy korábban kizárt párttag.

MIÉP-es forrásaink szerint a belső ellenzék évek óta „Gizi párt”-ként emlegeti a
MIÉP-et, amivel arra utalnak, hogy valójában Csurka élettársa, Papolczy Gizella
irányítja a pártot, és kezeli a pénzügyeket.

Informátorunk emlékeztetett rá, hogy a kizárások során az elnök szinte mindig
azonos indokokat, szófordulatokat vezetett fel: míg 2003-ban Bíber József „az
MSZP ügynökeként” jelent meg, Bognár Lászlóról pedig kiderült, hogy „rabbi
rokona van”, a jelenlegi ügyben Zsinka Lászlóról állítja Csurka, hogy lepaktált
az „ősellenség SZDSZ”-szel.

Arról van szó, hogy kell a pénz a nyugdíjas évekre, ezért vezeti rákosista
módszerekkel a pártot, ezért távolít el mindenkit maga mellől – értékelte a
„MIÉP bomlásáról” szóló elnöki kijelentéseket forrásunk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!