hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kender otthon
Törvényesnek tűnő törvénytelen módszerek

2007. 05. 09.
Ha rászánja azt a 100-150 ezer forintot, holnaptól akár Ön is legálisan termelhet a reggelihez friss paradicsomot, paprikát, újhagymát a spájzban – ugye megéri? Ennyit kóstálnak ugyanis azok a szerkezetek, melyek a legsötétebb pincébe rejtve is bármilyen növényt „kikeltenek”. Bármilyet.



Fotó: Somorjai László

Néhány hete érdekes videó került fel az egyik leglátogatottabb hazai
internetes hírportálra.

A képsorok egy olyan gép telepítését mutatták be az arra kíváncsi netezőknek,
amely még a legmostohább belvárosi körülmények között is garantáltan kikelt
bármilyen magot – paradicsomot, paprikát vagy éppen kendert. A felvételen – az
esetleges rendőri zaklatásokra fittyet hányva – az arcát is felvállaló buherátor
kalauzol körbe a zugnövénytermesztés világában. Kiderül: fóliával,
szellőzőrendszerrel, világítással, tokkal és vonóval együtt nem több, mint 60-70
ezer forintból össze lehet rakni egy ilyen gépet. Az alig négyperces filmecske
végén több cserépnyi kendert (de legalábbis arra megszólalásig hasonlító
növényt) mutatnak, meg egy számlát, melyen az egyik tétel a kendermag. Azt is
megtudhatjuk, hogy a termeléssel kapcsolatos kockázatokat többféle módon is
lehet csökkenteni, a boltokban például olyan spray is kapható, melyből elég egy
kicsit a levegőbe ereszteni, és pillanatok alatt a rágógumi üde illata nyomja el
a kannabisztermesztésről árulkodó szagokat.

Lapunk megkeresett egy – hivatalos nevén – „termesztő rendszerek”
forgalmazásával is foglalkozó üzletet.

Az alkalmazott úgy számolt: 100-150 ezer forintból össze lehet pakolni egy olyan
berendezést, ami automata öntözéssel, időkapcsolóval szabályozott világítással
gyakorlatilag önmaga gondoskodik az elültetett magok „virágba borulásáról”. A
vállalkozás honlapján keresztül a kis veteményeskertünkbe való magokról is
gondoskodhatunk: a „Grow-shop” magok szekciójában tíztől több száz euróig
terjedő árskálán válogathatunk az 5–10–15 darabot tartalmazó kendermagcsomagok
közül. Ezeket az osztrák anyacég küldi postán Bécsből, méghozzá teljesen
legálisan. Ausztriában, Hollandiában és Spanyolországban csak a THC-tartalmú
termékek terjesztése tiltott. A magban nincs THC, így azt drága madáreleségként
árulhatják.

A cég alkalmazottja lapunknak elmondta: nagyon-nagyon ritkán fordul elő, hogy
valakit azért zaklassanak, mert a webshopjukban az osztrák cégtől magokat
rendelt, és arról sem tud egyébként, hogy az esetenként több 10 ezer forint
értékű küldemények a postai szállítás során eltűnnének.

A megrendelőknek gyakorlatilag garantált a zaklatásmentes „szórakozás”.

Kis okossággal a kezdeti beruházás gyorsan megtérülhet, legalábbis ezt tudtuk
meg egyetemistáktól. Egyikük arról számolt be a Heteknek, hogy házilag próbált
meg kenderkertet barkácsolni, ám a legendásan kényes növény nem díjazta a
próbálkozást: néhány héten belül mindegyik tő elszáradt. Egy másik
közgazdászhallgató fölöslegesnek tartja az efféle erőfeszítéseket, hiszen, mint
mondja, aki akarja, az tudja, kihez kell fordulni az egyetem falai között, ha
kell egy kis anyag. „Az a néhány ember, aki vállalja a termeléssel együtt járó
rizikót, csinos mellékkeresetre tud szert tenni” – tette hozzá.

Állítása valóságtartalmát már rendőrségi jelentésekből is alá lehet támasztani.
Bár az egyik legolcsóbb kábítószerről van szó, a fű ára az aranyéval vetekszik.
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja szerint 1999 és
2004 között 12 százalékot esett vissza az ára, de még ma is 2000-2500 forint
között lehet a piacon grammjához hozzájutni.

Nem feltétlenül kell kertésznek felcsapni azonban, ha valaki egy kis bódulatra
vágyik. Az interneten tucatszám találhatóak olyan oldalak, melyek zavaros
vizeken hajózva írnak arról, milyen legális, illegális módjai vannak a
kábulatnak. A Daath névre keresztelt weboldal, a Magyar Pszichedelikus Közösség
honlapja például tucatnyi törvényes és törvénytelen szerről ír adatbázisában:
melyik milyen hatást okoz, hogyan szokás fogyasztani, mire érdemes vigyázni a „trip”
alatt. A lap természetesen már a bevezetőben leszögezi: „Nem célunk senkit
pszichedelikus vagy más illegálisnak minősített drogok kipróbálására buzdítani.”
Állításuk szerint a szerekkel kapcsolatos írások azért kerültek fel az oldalra,
hogy az érdeklődők számára információt nyújtsanak. „Mi hiszünk abban, hogy a
tájékozottság jó dolog” – írják. Ez a néhány sor a felelősségre vonás
szempontjából óriási jelentőségű.

„Ha nem közvetlenül drogfogyasztásra szólítják fel az olvasóikat, akkor
valószínűleg semmi törvénybe ütközőt nem tesznek” – mondta el tömör véleményét
látatlanban is az oldalról Németh Lajos, az ORFK Szóvivői Iroda Sajtó és
Civilkapcsolatok Osztályának vezetője. Az oldal egyébiránt közvetlenül a
spiritualizmussal, okkultizmussal hozza kapcsolatba a drogfogyasztást: „A daath
egy a kabbalából kölcsönvett kifejezés, melynek jelentése tudás vagy – tágabb
értelemben véve – a tudás kapuja.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!