hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fegyverkezés itthon
A Kalasnyikov az alvilág kedvence

2007. 04. 18.
Magyarországon – a többi országhoz képest – viszonylag könnyű fegyverhez jutni. Ennek ellenére csupán ezrelékekben mérhető azoknak a száma, akik legális úton szerzett „harci eszközzel” hajtanak végre bűncselekményt. Az illegális lőfegyverek számáról a rendőrségnek csak hozzávetőleges adatai vannak, annyi azonban bizonyos, hogy számuk sokszorosa a nyilvántartott pisztolyoknak, puskáknak és sorozatlövőknek.

Az ORFK Rendészeti Osztályának adatai szerint jelenleg 101 641 embernél
található engedélyezett fegyver Magyarországon. Mivel azonban egy háztartásban
több „flinta” is lehet, a fegyverek száma ennek több mint kétszerese: 227 584.
Ezekről tudható biztosan, hogy legális módon szerezték be tulajdonosaik. E fenti
számból 32 ezret maroklőfegy-verként, önvédelmi célra engedélyeztek.

Az alvilágban nem kell komoly erőfeszítést tenni, hogy valaki fegyverhez jusson
– mondta el lapunknak Csizmár Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi
Főosztályának vezetője. Elsődleges beszerzési terület a Balkán, azon belül is a
volt jugoszláv tagköztársaságok, ahol a háború után rengeteg élet kioltására
alkalmas eszköz maradt magánkézben. Minden típushoz hozzá lehet jutni a „jugó
piacról”, különösen kedveltek a nagy tűzerejűek és a sorozatlövők, melyeket
sajnálatos módon egyre több bűncselekmény elkövetéséhez használnak a hazai
bűnözői csoportok. A statisztikai számok sajnos nem mutatnak semmilyen valós
adatot, mert a rendőrség látókörébe csak azok az esetek kerülnek, amelyeket
felderítettek – vallja be a nyomozóiroda munkatársa. A piacon elvétve még
megjelennek a régebben hatástalanított fegyverek visszaélesített verziói is, de
egy új szabályozás szerint ma már olyan módon kell hogy elvégezzék a
hatástalanítást, hogy a folyamat ne legyen visszafordítható. Egyik minisztériumi
forrásunk szerint csak Budapesten 200 ezerre tehető a hatóságok előtt
láthatatlan fegyverek száma.

Mivel a jogszabályok szinte évente változnak, nehéz meghatározni, hogy a
riasztópisztolyok, a flóbertek és a légfegyverek száma hogyan alakult az elmúlt
években, eladásukhoz ugyanis nem kellett regisztráció – meséli Karcsi, aki maga
is fegyvergyűjtő. Ő is a szerbekre hivatkozik, akik szerinte nagyon szeretik a
fegyvereket, és „mindig is volt és lesz nekik kéznél, amikor szükséges”. A „jugó
piacon” manapság a Zastava gyártású TT-pisztoly és az M 70 Tokarev töltényes
verziója iránt van a legnagyobb érdeklődés. Géppisztolyok közül pedig a Zastava
56, az M 61-es, a gépkarabélyok közül a ZCZ, a szovjet AKM típus –
Kalasnyikov-rendszerű, jugoszláv gyártású géppisztoly – kedvelt a hazai
alvilágban. Utóbbi lőszerrel együtt kevesebb, mint öt kiló, de 1,5 km-ről is
halálos lehet. Feltehetően ehhez hasonló fegyverből tüzeltek a rendőrpalotára is
nemrég, de 2004 augusztusában a budapesti Szerémi úton egy pénzszállítót is
ilyen fegyverrel támadtak meg, és rá egy évre az Érden, illetve Budaörsön
kirabolt pénzszállítók ellen is Kalasnyikovot használtak az elkövetők. Az árak
fegyvernemtől függően széles skálán mozognak, de minimum 30 ezer forintnál
kezdődnek, és 100 ezer körül állnak meg.

Kinek lehet pisztolya?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!