hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terrorizálják az exfideszest
Pénzért vagy választóiért lépett ki a képviselő?

2007. 03. 14.
Az országban egyedül a Heves Megyei Közgyűlést vezeti kormánypárti politikus. Sós Tamást, a szocialisták Heves megyei elnökét február 23-án választották a testület élére. Erre azt követően került sor, hogy Ambrus Zoltán, a polgári frakció képviselője bejelentette: kilép a Fidesz vezette képviselőcsoportból, és függetlenként foglal helyet a testületben, majd megszavazta a baloldali elnök és tisztségviselők személyét.

Az októberi önkormányzati választásokon mind a jobb-, mind a baloldal
egyaránt 20-20 mandátumot szerzett. Az így kialakult patthelyzet eddig
megakadályozta a testület törvényes működését. A bal- és jobboldali frakció öt
hónapon át nem tudott megegyezni, hogy ki vezesse a megyét, ki adja az elnököt
és az alelnököket. A Fidesz mindvégig azzal érvelt, hogy szövetségeseivel együtt
940-nel több voksot szerzett, ezért igényt tart a testület irányítására. A
szocialisták szerint mindez egy ötpárti szövetség keretében jött létre, míg ők
egyedül szereztek 20 mandátumot, vagyis az MSZP a közgyűlés legnagyobb pártja. A
megye működőképessége és 31 intézményének sorsa forgott kockán, ezért február
22-én megszavazták a költségvetést, és ezzel együtt megegyezés született az
önfeloszlatásról is, amelyet a közgyűlés két frakciója sajtótájékoztatón
jelentett be. Ebben a feszült helyzetben döntött másnap a polgári frakció
listájáról bejutó Ambrus – mandátumának megtartása mellett – a Fideszből való
távozásáról.

Herman István, a polgári frakció elnökjelöltje lapunk megkeresésére elmondta,
hogy egyszerű árulónak tartja Ambrust, akit bizonyos körök „presszió alatt
tartva, csellel és ármánnyal” rávettek a kilépésre. Véleménye szerint
egyértelműen frakciótársainak cserbenhagyása történt, mert volt képviselőtársa
egy nappal korábban még ott ült közöttük a frakcióülésen, azonban a kilépési
szándékáról nem szólt. „Az elnöki poszt reményének elvesztése nem okozott lelki
traumát számomra, mert én a politikai pályámat szolgálatnak tekintem, nem pedig
a hatalom eszközének” – tette hozzá Herman, aki a megyei polgári frakció nevében
a Heves Megyei Területi Választási Bizottsághoz (TVB) fordult, hogy az
nyilatkozzon az elnökválasztás törvényességéről, és vonja meg az átszavazó
képviselő mandátumát. A TVB azonban elutasította a kérelmet, mivel a képviselők
jogállásáról szóló törvény szerint a mandátumról csak a képviselő mondhat le a
képviselőtestület ülésén, amit Ambrus nem tett meg. A döntés elleni fellebbezést
hétfőn az Országos Választási Bizottság is elutasította.

A nyilatkozattól mindeddig elzárkózó, és a sajtó számára elérhetetlen Ambrus
Zoltán lapunk hasábjain válaszol először a vádakra: „Visszautasítom az engem ért
rágalmakat. Senkitől nem fogadtam el pénzt, véleményem szerint az gyanúsít
megvesztegetéssel másokat, aki maga is pénzt fogadna el, ha olyan helyzetbe
kerülne.” Kifejtette, hogy a pártból való kilépésével választói érdekeit védte,
mindenkinek időt, pénzt, energiát takarított meg, hiszen 50 millió forintba
került volna az új választás kiírása, melyre csak júniusban kerülhetett volna
sor. Ambrus elárulta azt is, hogy nem kíván belépni az MSZP-be, függetlenként
folytatja tovább politikai pályafutását. Február vége óta azonban családjával
együtt folyamatos inzultusok érik. Házánál többórás demonstrációt rendezett egy
30-40 főből álló, általa szélsőségesnek nevezett csoport, amely kiskorú
gyermekeiben is nagy riadalmat keltett. Azóta is rendszeresen zaklatják őket
telefonon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!