hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kampánynyitó pofozkodás
Képviselőjelölt nőt vert meg a fideszes városatya

2006. 08. 23.
Az önkormányzati választási kampány első pofonja a múlt héten csattant el. Molnár György, a Fidesz önkormányzati képviselője fényes nappal a nyílt utcán bántalmazta Árendás Mónika lokálpatrióta jelöltet. Az I. kerület egykor MIÉP-es harcosai kopogtatócédula gyűjtése közben találkoztak, ám a vitát állítólag nem politikai okok váltották ki.



Molnár György



Árendás Mónika

Ki gondolná, hogy a két rivális anno egy hajóban evezett? „Valamikor
mindketten MIÉP-esek voltak” – meséli lapunknak nevetve Marsi Péter Pál, az I.
kerületi Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke. Marsi szerint Molnár György
egy „durva lelkű ember”, aki egykor dózernek titulálta önmagát.

A sértett Árendás Mónika lapunk előtt sem rejti véka alá lesújtó véleményét: „Ez
az embernek nem nevezhető fickó folyamatosan azon dolgozott, hogy engem
eltávolítson a körzetből.” A történet szerinte világos és egyszerű. Árendás
tizenöt éve dolgozik nővérként, és négy évig volt önkormányzati képviselő.
Hivatali ideje alatt kiharcolta, hogy egy új önkormányzati rendelő épülhessen az
I. kerületben. A betegek szeretik, és tulajdonképpen ez a megtapasztalás
késztette, hogy ismét ringbe szálljon a képviselői székért. Molnár György
azonban nem nézte jó szemmel a kerületi jobboldal ilyetén megosztását, ezért
elhatározta, hogy eltávolítja Árendást. Ez néhány napra sikerült is neki, amikor
is politikai nyomást gyakorolva a rendelő igazgatójára, a harminckilenc éves
hölgyet a Maros utcai szakrendelőbe helyezték volna át. Az ügy végül nagy
nehezen, de megoldódott.

A tettlegességbe torkolló inzultus reggelén Árendás Mónika visszamehetett
szeretett betegeihez, akik – elmondása szerint – aláírásgyűjtést akartak
kezdeményezni ápolónőjükért. „Délután négy órakor, kopogtatócédula-gyűjtés
közben összetalálkoztam Molnár Györggyel – eleveníti fel a jelölt asszony a
dulakodás kezdetét. – Megmondtam, hogy ha még egyszer kísérletet mer tenni arra,
hogy áthelyezzenek, akkor olyat teszek, amit magam is megbánok.” Fideszes
riválisa erre sértéssel reagált, bár a nővérke sem kímélte hangszálait. A
szóváltás éppen nyugvópontja felé közeledett, mivel a lokálpatrióta hölgy az
autójához sétált, ám Molnár György úgy ítélte meg, hogy a szavak itt kevésnek
bizonyultak, és hanyag eleganciával letörte az ekkorra már „ellenségévé vált”
Árendás ablaktörlőjét. Ismét röpködtek a szitkok és káromkodások, majd Molnár
György ütött, minek következtében az ápolónő dobhártyája beszakadt, így – az
orvosi szakvélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.


Az egykor MIÉP-es aktivista nem érti, hogyan történhet meg egy ilyen incidens az
európai kultúrába ágyazott Magyarországon. A Fidesz mindenesetre közleményében
próbált elhatárolódni heves természetű katonájától. „A Fidesz – Magyar Polgári
Szövetség elítéli képviselőjelöltjének tettét, és amennyiben bebizonyosodik,
hogy a bántalmazás valóban megtörtént, visszavonja jelölti státusát” – áll a
dokumentumban. Árendás Mónika elmondta, hogy a Fidesztől eddig senki sem
kereste, igaz, konfliktusa nem is a fiatal demokratákkal van. Molnár György
lapunk megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Az I. kerület lakói
mindenesetre elítélik tettét: a rossznyelvek szerint kedden már graffiti
díszelgett a házán „Nőverő Molnár György” felirattal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!