hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ügynöki módszerek
Hódmezővásárhely már kampányol

2006. 07. 25.
Egy lapnak már nyilatkoztam az ügynökmúltammal kapcsolatban, többet nem kívánok a témával foglalkozni – vette elejét lapunk megkeresésére mindenféle kérdezősködésnek Rummel József. A hódmezővásárhelyi szocialista polgármesterjelölt kampányfőnökéről csak ezen a héten derült ki, hogy az előző rendszerben III/III-as ügynök volt, bár a neve szerepelt egy már hónapok óta ismert ügynöklistán.



Rummel József



Havasi Katalin

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének elnöke hétfőn egy sajtótájékoztatón
tett célzást arra, hogy információi szerint a helyi MSZP kampányfőnöke III/III-as
múlttal rendelkezik. A válasszal maga az érintett szolgált: egy helyi lapnak
adott interjúban elismerte, hogy titkosszolgálati tisztként szolgált huszonhat
esztendővel ezelőtt, de fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy ennek semmi
köze a mostani kampányfőnöki megbízásához. „Úgy gondolom, a primitív, idióta
vádaskodás és személyeskedés helyett arról kellene szólnia a kampánynak, hogyan
lehetne rendbe hozni Vásárhely gazdasági helyzetét” – fűzte tovább gondolatait
Rummel.

Kiállt mellette főnöke, Hernádi Gyula is, aki szintén úgy véli, hogy a Fidesz
ezzel a műbalhéval csak el akarja terelni a figyelmet a város gazdasági
helyzetéről, arról, hogy a városvezetés összesen mintegy 15 milliárd forintos
hitelfelvételre készül, amellyel huszonöt évre beszűkíti a mindössze évi 16
milliárdos költségvetésű város lehetőségeit. A szocialista polgármesterjelölt
hozzátette: számára nem az a lényeg, hogy annak idején ki volt, hanem az, hogy
most milyen munkát végez Rummel. „A városban a jobboldal is tudott Rummel
ügynökmúltjáról, hiszen dolgozott a korábbi polgármesternek, a
kereszténydemokrata Rapcsáknak” – fejtette ki Hernádi.

Más álláspontot képvisel Havasi Katalin. Ha valaki egy időben azzal kereste a
kenyerét, hogy emberek bizalmával visszaélt, elég nehezen hihető, hogy ezen a
rendszerváltás bármit is változtatott volna – magyarázta lapunknak a Fidesz
helyi szervezetének elnöke. Havasi úgy fogalmazott, hogy számára egyes
közelmúltbeli incidensek teljesen más megvilágításba kerültek ennek az
információnak a fényében.

Egy ízben a fideszes polgármester falát firkálták össze, egy másik esetben
városszerte terjesztették azt a pletykát, miszerint a polgármester agresszív
természetű, a feleségét is veri. Majd néhány héttel később egy
közvélemény-kutatásban arról kérdezték Hódmezővásárhely lakosait, hogy
hallottak-e arról, hogy a polgármester veri a nejét. „Az egészet tudományos
köntösbe bújtatták. Aki hallotta a szomszédjától a pletykát, s ezután
megkérdezték a véleményét a közvélemény-kutatók, nyilván igennel válaszolt” –
mondta Havasi, aki szerint egész egyszerűen pszichológiai hadviselés folyik
ellenük. „Mi nem kívánunk »komcsizni«, nem akarunk boszorkányüldözést” – tette
hozzá.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!