hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kampány előpróba
Kiegyenlítetté vált a két politikai erő

2005. 10. 04.
Csökken a különbség a két nagypárt támogatottsága között – ez derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb jelentéséből. 



Gyurcsány Ferenc dedikál. Megszorongatják Fotó: Vörös Szilárd

Az elmúlt hónapokban a Fidesz végig ötven százalék fölött állt, jelenleg a megkérdezettek negyvenhét százalékát tudhatják maguk mögött, míg az MSZP szimpatizánsai június óta érzékelhetően többen lettek, s hullámzó hangulatuk, választói aktivitásuk ebben a hónapban éppen magasba lendült – áll a jelentésben. Kumin Ferenc politológus lapunknak úgy nyilatkozott: a szocialisták sikeréhez hozzájárul, hogy az elmúlt nyarat sikerült balhék nélkül megúszniuk és a Fidesz aktivitása is halovány. 

"A szimpatizánsokat bátorítja, ahogy Gyurcsány megszorongatta az ellenzék vezérét" – véli a politológus. Jelenleg is folyik a "harc" a parlamenti bizottsági értekezleteken: szerdán ülésezett az Orbán és a Gyurcsány család meggazdagodását vizsgáló grémium. Az Apró–Gyurcsány-bizottság Erdős Ákost, a Láng Holding Rt. vezérigazgatóját hallgatta meg a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációjáról. A szocialista Vadai Ágnes szerint az egész ügy politikai megrendelésre készült, pocskondiázás, hamis tények közlése Gyurcsánnyal kapcsolatban. Kumin Ferenc szerint azonban hasonló ügy miatt bukott meg Torgyán József. "Az emberek padlót fogtak, mikor megtudták, hogy a Torgyán-villában lift is van. Ehhez az eszközhöz nyúlnak most is az ellenzékiek" – véli a politológus.

Balsai István fideszes képviselő a Heteknek elmondta: a kormánypártiak nem partnerek a luxusvilla-ügy felderítésében. Ezt jelzi az is, hogy a kormánypárti többség elutasította Szijjártó Péter kérését, hogy adjon felhatalmazást az elnöknek, hogy iratokat kérhessen be Budapest II. kerületének önkormányzatától, a cégbíróságtól és az Altus Rt.-től. 

Zajlott az élet az Orbán-bizottságban is: elfogadták azt a részjelentést, amely a tokaji földvásárlások körülményeit vizsgálta. Herényi Károly, a bizottság MDF-es tagja nem vett részt a szavazáson, mert úgy vélte: az anyagban több, még nyitott kérdés van, így arról nem lehet szavazni. A részjelentés Lévai Anikó, a kormányfő feleségének tulajdonszerzésével és az állami támogatásokkal foglalkozott. 

A napilapokban is megjelenik a kettős mérce. A jobboldali napilap a kormányfő uszodaépítésének részleteit közli, míg a baloldali sajtó Orbán ügyeit veszi elő.

A héten jelent meg, Gyurcsány Ferenc Útközben, valamint Stumpf István A jóléti rendszerváltás csődje cím? könyve is. Stumpf szerint nem ellenkönyvről van szó, a két m? egy napon történő bemutatása pedig csak véletlen egybeesés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!