hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Reagan a példakép

2005. 07. 26.
Július végén hazánkban is megalakult a Ronald Reagan Társaság. Céljuk az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke emlékének ápolása és munkásságának széles kör? megismertetése, továbbá annak elérése, hogy Magyarországon minél több helyen állítsanak számára emléket.

A véletlen egybeesés ellenére erre rímel a főváros közgyűlésének legutóbbi döntése, melynek értelmében valamelyik budapesti ligetben szobrot emelnek Reagan emlékének. A szavazás egyetlen "ellendrukkere" a MIÉP volt, akik szívesebben látnának egy Wass Albertet megörökítő figurát. 

Szabadföldi István, az egyesületi formában létrejött társaság elnöke szerint hangsúlyozottan fognak munkálkodni a hazánkban alig ismert republikanizmus eszméjének és az állampolgár politikai szabadságának, méltóságának és a közéletben történő részvétele fontosságának és felelősségének előmozdítása, a demokratikus öntudat megerősítése érdekében. Stratégiai céljuk a túlzott állami szerepvállalással szemben az egyén és a szabad társulás útján létrejött politikai és civil csoportok politikai, társadalmi és gazdasági szerepének hangsúlyozása, tevékenységük előmozdítása. 

A Társaság alapítói szerint ma különösen fontos az igazság kimondása, a jót jónak, a gonoszt gonosznak ítélő, megalkuvás nélküli reagani politikai magatartás és elvek kihangsúlyozása Magyarországon a neokonzervativizmus jegyében. Mindezek alapján tervezik, hogy a jövőben folyamatosan hallatni fogják hangjukat minden olyan társadalmi, bel- és külpolitikai kérdésben, amelyek a fenti alapelvek számára kihívást jelentenek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!