hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ketyegő gabonabomba
Aratási gondok

2005. 07. 05.
"Arany mezők, ezüst folyók" – énekli Bánk bán Erkel Ferenc operájában. A hős vér és a könny ugyan régóta nem áztatja a földet, de a mezőgazdaságból élők nem tudják eldönteni Péter-Pál napján, azaz június 29-én, hogy sírjanak vagy nevessenek-e. Ezen a napon ugyanis – a hagyomány szerint – elkezdődik az aratás. De hiába a jó időjárás, a bő termés, a gazdák gondja az új búzával csak szaporodik. A tavalyi búza még raktáron van, és négymillió tonna gabonatermés várható hozzá az idén. "Nem jó a hét szűk esztendő, de a bő se" – mondja Szabó gazda Mezőhegyes határában, ahol már vágják az árpát. 



Két és fél millió tonna gabona raktárat keres Fotók: Somorjai L.

A hőmérő higanyszála 42 fokot mutat, a hőség rekkenő, a zaj rettenetes, az árpa toklásza mindenhova beférkőzik és szúr, de kegyetlenül, miközben Szabó gazdával az ez évi gabonabombáról beszélgetünk. Kérdezném az idős embert, de csak fél füllel figyel rám, mert közben egész testével gesztikulál a kombájn vezetőjének: tegye már félre azt a vágóasztalt, mert nagyon meg van dőlve az árpa. A fiatal srác a vezetőfülkében erősen bólogat, majd ugyanúgy folytatja tovább. "Eh, ezek a kölkök a csodamasináikon – legyint az öreg dühösen – még aratni sem tudnak." Hiába van klíma, lézerfej meg digitális kijelző, árpát vágni ösztönből kell. "Szétszórják nekem itt csak az árpát, mert ebben a dögmelegben erősen pereg a szem. Bár van a tavalyiból is éppen elég" – mondja az öreg.

Közel 40 hektáron folyik a családi gazdálkodás, ahol a két fiú mellett Szabó úr még hetvenévesen is irányít. Nyolcvan tonna gabona termett tavaly, annak is csak a felét tudták odaadni az EU-nak intervencióra. Több nem kellett. "Ott van bezsákolva a tanyán az árpa meg a búza, várja a szebb jövőt. Egy biztos: ha így mennek a dolgok, augusztusra újra az utakon meg a Parlament előtt lesznek a traktorok" – fogalmaz az idős agrár szakember határozottan. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!