hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem lesznek magyar hunok

2005. 04. 19.
Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága keddi ülésén nem támogatta azt az országos népi kezdeményezést, hogy a hunokat ismerjék el magyarországi kisebbségnek. Minden szakember szerint tudománytalan állítás, hogy a hunok itt élnek közöttünk. Ennek ellenére már van is hun egyház. 

A testület tizenhét nem és négy tartózkodó szavazat mellett nem támogatta a civilben pedagógus Novák Imre Josua – aki magáról azt tartja, hogy a Hunok Szentegyházában hírnöki feladatokat lát el – által indított népi kezdeményezést. Novák a bizottsági ülésen azt mondta: "a hunok nem haltak ki, többmilliós nemzetség kihalásáról beszélni (...) tudománytalan dolog". – A hun kisebbségi ügynek Európában igen nagy visszhangja van – tette hozzá. Az "egyházfőküldött" szerint Jézus is félig hun volt, s a kínaiak a hunoktól lesték el a kung-fu titkait. 

Rytko Emília, az Országos Választási Iroda vezetője emlékeztetett: a hun kisebbség bejegyzésére 2381 aláírást juttattak el az irodához. Akkor megállapították, hogy a jogszabályban meghatározott ezer, mindenben megfelelő aláírás biztosan összegyűlt ahhoz, hogy az Országgyűlés a kérdésben döntést hozhasson. Az Országos Választási Bizottságnak nincs joga a kérdést minősíteni, nincs joga azt vizsgálni, hogy milyen a kisebbségi törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő népcsoportról van szó – magyarázta Rytko Emília. 

A kormány álláspontját ismertetve Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) elnöke elmondta, a kormány, illetve a kisebbségi területet felügyelő minisztérium a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértői véleménye alapján nem támogatja a hunoknak, mint kisebbségnek a bejegyzését. 

"A szakértői vélemények egybehangzóan állítják, hogy a magát magyarországi hunoknak nevező csoport tagjai nem tekinthetők nemzeti vagy etnikai kisebbségnek, erre irányuló bejegyzési törekvésük megalapozatlan"
– idézte a NEKH elnöke Vizi E. Szilveszternek, az MTA elnökének mondatát. 

Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakvéleménye szerint a hun kisebbség bejegyzését szorgalmazó Univerzum Egyház kezdeményezése azon téves feltevésen alapul, hogy a vallási, hitbéli meggyőződés, az egyházi közösség vállalása is alapul szolgálhat az etnikai vagy nemzeti kisebbség státusának megszerzéséhez. 

A hun mítosz hívei szabadon társulhatnak, de az érvényes kisebbségi törvény szerint nem tekinthetőek etnikai vagy nemzeti kisebbségnek. Az Univerzum Egyház és a Hun Szentegyház tagjai ugyanis sem nyelvi, sem etnikai kulturális megkülönböztető identitásjegyekkel
– néprajzi hagyományok, családi és rokonsági kapcsolatokkal – nem rendelkeznek, ráadásul a kezdeményező egyház sem rendelkezik százéves magyarországi múlttal. 

Az MTA Nyelvtudományi Intézete szerint a Kárpát-medence közepében a 5. század első felétől a hunok továbbélése tudományosan bizonyíthatatlan. Önálló etnikumként való jelenlétük már a honfoglalás korában teljesen elképzelhetetlen. A Kárpát-medencében egykor élő hunoknak nemhogy a nyelvük ismeretlen, de még
a nyelvük típusa – török vagy mongol – sem állapítható meg. A hunok bukása után egyetlen nyelvtöredék sem, személynév, helynév nem mutatja továbbélésüket. 

Bán Imre, a testület szocialista tagja arra kérte Novák Imre Josuát, hogy hun nyelven foglalja össze mondandóját. Novák Imre Josua válaszul azt mondta, "a mai magyar nyelv a hun nyelv egyik ágazatának tekinthető". Az Univerzum Egyházának "hírnöke" közölte: van könyvük, amelyben két hun szótárat is fel tud mutatni. "Azáltal, hogy a mai magyar nyelvet is a hun egyik nyelvjárásának tekinthetem, ezért itt a teremben mindenki tud hunul" – jelentette ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!