hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háború a rakparton
Vigalmi negyed a belvárosban?

2005. 04. 19.
A környék lakói tiltakoznak, a politikusok vitatkoznak, a jogászok pereskednek, a sajtó értekezik, a vállalkozó eközben rendületlenül építi a Belgrád rakparton a "szórakoztató központ"-ot. 

A Belgrád rakpart 9. környékén lakók élete azután vált "pokollá", miután a pénzzavarba került Mahart eladta egy vállalkozónak az itt működő földszinti irodáját. "Ebből indult a Limo café: nyitás éjfélkor, hangos zene, tánc, taxihegyek és dudaszó világos virradatig" – jellemezte a helyzetet a szomszédos épület egyik, évtizedek óta itt élő lakója. Azóta az említett vállalkozó az első emeleten kívül az egész épületet megvásárolta, és a környéken is több ingatlanhoz jutott. Ő üzemelteti például a volt Kisgazda-székház melletti, melegek körében népszerű Capellát is. A vállalkozó, aki egyébként az Első Magyar Meleg Alapítvány képviselője, többek szerint meleg vigalmi negyed kiépítését tervezi a világörökség részét képező Belgrád rakparton. A korábbi Limo café épületében pedig óriási átalakításokat végzett, a sajtóban megjelent nyilatkozata szerint jogerős építési engedély birtokában. Valójában – mint azt az V. kerületi önkormányzat illetékesétől megtudtuk – csak a homlokzat felújítására volt építési engedélye, arra már nem, hogy az épületre három emeletet ráhúzzon, az udvart lefedje, a pincét pedig olyannyira kiássa, hogy nemcsak a szóban forgó épületet, hanem a szomszédos házakat is az összedőlés veszélye fenyegesse. 

"Általában pénteken délben kezdték a munkálatokat – akkor már nem tudja az ember kihívni az önkormányzat illetékeseit –, és nagy erővel hajtottak vasárnap estig. Napi három-négy konténer földet szállítottak el" – mesélte lapunknak egy szomszéd. Közben a környék lakói nem nyugodtak, és a statikai vizsgálatok is megerősítették: a nem kívánt szomszéd úgy kimélyítette a pincét – sőt, még a szomszédos épületek alá is beásott –, hogy életveszélyessé vált az egész. Az V. kerület műszaki osztályának munkatársai azonban csak rendőri segítséggel tudtak behatolni az épületbe, mert – mint az V. kerületi önkormányzat sajtóreferense elmondta – a vállalkozó nem engedte be őket. Az épület pincéjét azután nagy szilárdságú betonnal feltöltötték. Mindez nem máskor, mint 2003. december 23-án történt. "Most már nyugodtan várhatják a szentestét" – jelentette be a statikus a lakóknak a karácsonyi örömhírt.

Az építkezés ezután is tovább folytatódott, és a fizikai közelség olyan szinten érintette a Belgrád rakpart 10. alatti épület lakóit, hogy az egyik lakásban még a képek is leestek a falról a munkálatok miatt. "Kérem, vegye figyelembe, hogy nekünk ez az otthonunk" – próbált megegyezni a vállalkozóval a lakó, aki erre rögtön úgy reagált, hogy a "mássága" miatt üldözik. 

A további viszályt pedig olyan események jellemzik, mint zajszintmérés – ellenzajszintmérés, birtokháborítási és egyéb perek, melyek során a vállalkozó elfogultság bejelentésével elérte, hogy az V. kerületből a VII. kerület műszaki osztályához kerüljön az ügy, majd ezt követte az építkezés jogerős határozatban történő leállítása, majd ennek ellenére történt
betonozás – ez utóbbi rendőrségi beavatkozást is eredményezett.

Az ügybe a politika is bekapcsolódott. A fideszes Rogán Antal a Belgrád rakparti épület előtt tartott sajtótájékoztatóján a szocialista polgármestert tette felelőssé az engedély nélküli építkezésért. Kupper András, a Fidesz budapesti elnöke pedig közleményben bírálta a főváros szocialista-liberális vezetését azért, hogy Budapesten – miközben a kelet-közép-európai nagyvárosok versenyében hátul kullog – a szexipar tagadhatatlanul versenyképesnek bizonyul. Steiner Pál, az V. kerület szocialista polgármestere ellenben kijelentette "a vigalmi negyed létrehozásáról szóló híresztelések alaptalanok, ugyanis a kerületben kizárólag a védettövezet-jellegnek és a törvényes előírásoknak megfelelő szórakozóhelyek működhetnek". A szomszédos épületek lakóinak címzett, április 11-ei keltezés? levelében pedig a lakókkal tudatja: "építésügyi hatósági ügyben a polgármester nem járhat el", erre kizárólag a hatóság jogosult, ezért ő csak egyet tehet: kéri az illetékes hatóság mielőbbi beavatkozását.

A vállalkozó, Birta László megkeresésünkre lapzártánkig nem reagált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!