Seres László és Matúz Gábor a döntéshozatal után Fotó: S. L.
Seres László és Petri Lukács Ádám újságírók azért fordultak az ORTT Panaszbizottságához, mert úgy vélik: az Éjjeli menedék szerkesztése elfogult módon, egyértelműen pozitívan mutatta be a holokauszt-tagadása miatt törvény által is elítélt, több országból kitiltott David Irvinget (Hetek, 2000. április 22.,
Pert vesztett a holokauszt-tagadás
apostola). A műsorban ellensúly nélkül hangzottak el a hírhedt történész 1956-ról alkotott, a forradalom emlékét sárba tipró nézetei is: eszerint a magyar forradalom és szabadságharc a zsidónak tekintett kormány miatt gerjesztett antiszemita pogromnak, nem pedig a diktatúra elleni felkelésnek indult. A panaszt tevők úgy látták, hogy a műsor megsértette a médiatörvény által előírt, kiegyensúlyozottságra és elfogulatlanságra vonatkozó előírást.
A tárgyalás
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »