Feszültségnövelő csökkentés

Gere Ádám a spontán piacgazdaság híve Fotó: Somorjai L.

– Az adóztatás mértéke a vezető közgazdászok számára majd egy évszázada az egyik legfontosabb és legizgalmasabb kérdés. Abból érdemes kiindulni, hogy mi tulajdonképpen a hatékony gazdaság. Hatékony gazdaság valódi árakkal működik. A valódi árak pedig a kereslet-kínálat törvényét tükrözik.

Hogy avatkozik bele ebbe az állam? Úgy, hogy minden tranzakcióhoz minden emberi tevékenységből kivesz egy részt – ezt nevezzük adónak –, és ezt az állam újra elosztja. Viszont ezzel eltorzítja az egészet, hiszen lesznek olyan termékek, amelyeknek az ára nem valós lesz. Például Magyarországon a villamos áram ára túlságosan alacsony ahhoz képest, amennyibe valójában kerül, hiszen az állam dotálja. És mi történik? Ha túl alacsony az ára a villamos áramnak, akkor azok az emberek, akik nem szorulnak állami támogatásra, elkezdik a villamos áramot nagyobb mennyiségben fogyasztani, mert olcsó. Ha valakinek van elég pénze, neki teljesen mindegy, mennyi villamos áramot fogyaszt. Így az állam az amúgy segítségre nem szorulókat támogatja bőkezűen, a drága adópénzből éppen a gazdagokat.

Magyarországon negyvenéves tapasztalat, hogy minél többször beavatkozik az állam, annál inkább nem működik hatékonyan
a gazdaság. Nagy kérdés ebben a helyzetben, hogy melyek azok az állami feladatok (hadsereg, oktatás stb.), amelyek nem kiválthatók, és azokért feltétlenül adót kell szedni, és melyek nem. Magyarországon az állam túlzott szerepvállalása régi tradíció, amit nagyon nehéz leépíteni.

– Említette, hogy állandó vitatéma mindez a közgazdászok között. Az önök egyesülete, a Hayek Társaság egy olyan közgazdász nevét viseli, aki a "kis állam, kevés adó" koncepciót képviseli. A hazai vitában fellelhető a közgazdasági filozófiák "összecsapása"?

– Nagyon leegyszerűsítve, két nagy iskola létezik. Az egyik a 1930-as évek New Dealjének közgazdászához, John Meynard Keyneshez köthető, aki az állam gazdasági szerepvállalásának volt a híve. Akkor a világválság után a magasabb adókból, a nagyobb állami újraelosztásból a gazdaság beindításán fáradoztak. Mai napig vitatott a New Deal eredménye, mert sokak szerint a gazdaság magától is beindult volna.

A másik iskola Friedrich August von Hayek, Nobel-díjas közgazdász nevét viseli, aki a tervgazdaságot pazarlónak és az emberi szabadságra nézve veszélyesnek tartotta. Ő a spontán piacgazdaság híve. A nyolcvanas években a Reagan- és a Thatcher-kormány "használta" leginkább gazdaságpolitikájában az ő "filozófiáját", amely a "ne halat adj, hanem hálót" elve szerint elsősorban az önsegítést támogatta. Mind az amerikai, mind az angol gazdaságra serkentően hatott.

A hayekisták előszeretettel hivatkoznak arra a megfigyelésre, hogy amikor az adókat csökkentik, akkor általában növekszenek a költségvetés adóbevételei. Egyrészt azért, mert az embereknek megéri tovább dolgozni, hiszen többet kereshetnek, így nagyobb lesz az adóalap, és a vállalkozó kedv is megugrik. Másrészt, ha alacsonyabb az adókulcs, akkor alacsonyabb a csalási hajlandóság is. Magyarországon is ez történt, mikor a társasági adó kulcsát leszállították, amikor is ezzel együtt a költségvetés bevétele növekedett.

Hayek és követői szerint a "bölcsőtől a sírodig" tartó állami gondoskodás egyrészt pazarló, mivel a rendszer üzemeltetéséhez szükséges nagy bürokrácia nagy költségekkel jár; s igazságtalan, mivel sok esetben a szorgalmas, keményen dolgozó emberektől vesznek el pénzt, hogy – úgymond – linkeket támogassanak. A jóléti szolgáltatásokra ráhagyatkozás morálisan megronthatja az embereket, mivel leszoktathat az önálló, felelős döntésekről.

Magyarországon nem látom, hogy precíz és pontos vitát folytatnának az adókról, aminek két oka is van. Egyrészt – bármilyen furcsán is hangzik – az EU-csatlakozás ezt részben hátráltatja, mivel maga az EU is egy központosított, szocialista jelleg? intézmény, amelynek működtetéséhez egyre több bevételre lenne szükség. A hihetetlenül erős, központosított "állami" szabályzásról szól az integráció.

A két nagy politikai tömb – a baloldal és a jobboldal – egyaránt "állampárti" jellegű, azaz egymásra licitálva ígérik, hogy az államnak milyen feladatokat kell megoldania és magára vállalnia. Ez viszont mindig adópénzbe kerül. Pedig egyetlen módon lehetne adócsökkentést végrehajtani, ha csökkentenék az állami kiadásokat. Az állami kiadásokból és támogatásból élők tömegei viszont egyben választópolgárok is, így a politikai elit nem meri megtenni ezeket a lépéseket. Pedig a Miskolcon élő Mari néni az adójából, ha életében nem lép rá a pécsi autópályára, miért támogassa a pályán autózókat?

– Az Egyesült Államokban többen – például Daniel Bell szociológusprofesszor – megkongatták a kapitalizmus vészharangját, mondván, hogy a hedonizmuson alapuló fogyasztói kultúra aláássa a kapitalizmust létrehozó "protestáns etikát", és az emberek egyre több szolgáltatást várnak és követelnek az államtól. Az állam ezért egyre inkább igyekszik a bevételeit növelni, de így is képtelen teljesíteni az igényeket.

– A demokráciában az a szép, hogy lehetséges a korrekció. Reagan elnök idejében és a jelenlegi, neokonzervatívnak nevezett fordulattal az Egyesült Államokban "visszametszették" az államot.

A jóléti állam koncepciója szerte a világon válságban van. Magyarországon az a baj, hogy erről nincs, vagy csak nagyon ritkán hallható vita. Pedig az adózás kérdése lényegében arról szól, hogy a társadalom tagjai milyen kérdésekben vállalnak szolidaritást másokkal. Lényegében az adó, a társadalombiztosítási járulék állami kényszerrel működő szolidaritások. Éppen ezért az adónak a társadalom alapkérdésének kellene lennie, de sajnos a jelenlegi adócsökkentési vita során alig esik erről szó.