hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A rendőrség kettős mércéje
Összehangolt provokáció volt a Hit Parkban

2003. 08. 18.
Kétség nélkül előre megkomponált akció volt a budapesti Hit Parkban július 27-én okozott botrány. Ez derül ki az elmúlt hetekben lapunk birtokába került információkból.

Mint emlékezetes, július 27-én vasárnap a Hit Gyülekezete istentiszteletén egy férfi több ezer hívő között, a közös imát megszakítva hangosan ordítozni és fenyegetőzni kezdett, majd egy szirénázó, vijjogó személyvédelmi hangjelzőt hozott működésbe. Ezt követően a vele szemben fellépő lelkészt ellökte magától, és az őt végül eltávolító rendezőkkel szemben is erőszakosan lépett fel. Az eset után Révay Zoltán nyilatkozataiban azt állította, ő csak ki akart eszközölni egy megemlékezést a felekezethez tartozó fia három évvel ezelőtti haláláról. Mint mondta, a gyülekezet folyamatosan megtagadta erre vonatkozó kéréseit, ezért folyamodott ehhez a "módszerhez". Ezzel szemben a tény az, hogy a Hit Gyülekezete százezer forintos támogatást nyújtott Révayéknak fiuk eltemetéséhez, a család kérésének megfelelő gyászszertartást pedig a felekezet rangidős presbitere vezette Ózdon. Ennek ellenére Révay Zoltán a későbbiekben zsaroló levelet írt a gyülekezetnek, amelyben 300 milliót, majd igényeit lejjebb adva 6,5 millió forintot követelt. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az összeget nem kapja meg, a Hit Gyülekezetét lejárató botrányt robbant ki a sajtóban. 

Így már egyáltalán nem meglepő, hogy a július 27-ei összejövetelre Révay a Magyar Nemzet újságírójával, Jezsó Ákossal együtt érkezett, illetve távozott. Találkozásukat mindketten a véletlennek tulajdonították, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy úgy tűnjön: nem előre megtervezett akcióról van szó. A véletlen találkozás elméletét azonban gyengíti az a tény, hogy az istentiszteletet megelőző napon egy polgári körös információs láncon belül olyan SMS-üzenetek terjedtek, hogy érdemes másnap figyelemmel követni a Hit Gyülekezete Vidám Vasárnap cím? műsorát, mivel botrány várható.

A következő héten beindult a megjósolt sajtóhadjárat: Jezsó cikksorozatot indított a Magyar Nemzetben, a Hír TV pedig Jezsó és Révay mellett megszólaltatta a hitesek közül 1998-ban kiszakadt, és azóta társaival a gyülekezet folyamatos lejáratásán fáradozó Görbicz Tamást is. Értesüléseink szerint a Hír TV szerkesztőségében is vita alakult ki arról, hogy etikus-e a történtekről semmilyen közvetlen információval nem rendelkező Görbicz megszólaltatása. A felelős szerkesztő azonban úgy döntött: az interjút meg kell csinálni. (A Hit Gyülekezete egyébként a műsor kapcsán panasszal fordult az ORTT-hez.)

Mint arról korábban beszámoltunk, a Hit Gyülekezete Révayt és Jezsót is feljelentette az ominózus vasárnapon történtek miatt, a nyomozást azonban a rendőrség bűncselekmény gyanújának hiányában megtagadta. Ez annál is inkább érdekes, mivel néhány nappal a Hit Parkban történt botrányt követően a Budapest Plázs felrobbantásával fenyegetőző ismeretlen telefonáló – mint később kiderült, egy hajléktalan – elfogására a rendőrség már jelentős erőket mozgósított. Mint az ügyben eljáró XIII. kerületi Rendőrkapitányság gazdasági alosztályának vezetője, Szűts László őrnagy elmondta: a rendőrségnek nincs mérlegelési lehetősége, minden közveszéllyel való fenyegetés gyanúja esetén nyomozást kell indítaniuk. Mint kiemelte, egyetlen esetben nem tudnak mit tenni, ha az ismeretlen telefonáló hangját nem rögzítette az érintett intézmény, vagy személy. A Hit Gyülekezete az elmúlt évben számos robbantással fenyegető telefont kapott, amelyet a telefonos rendszer rögzített is, ennek ellenére a rendőrség rendre megtagadta a nyomozást. A hatóság hozzáállása most még meglepőbb: Révay fenyegetéseinek ezrek voltak szem- és fültanúi, akik közül többen a rendőrségre is elmentek, hogy tanúskodjanak, ott azonban nem hallgatták meg őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!